Baj, ha a húsvétot nem töltjük most együtt?

Baj, ha a húsvétot nem töltjük most együtt?

Minden évben összejön a család húsvét alkalmából, idén azonban egész más lesz a helyzet, mint amihez hozzászoktunk.

Sokak a hagyományt, a húsvéti nyuszit, a sonkafőzést, mások a vallási alkalmat látják az ünnepben. A közös pont minden magyar családnál, hogy ezekben a napokban összejövünk, köszöntjük egymást, hosszabb időt töltünk idősebb szeretteinkkel is.

A karantén idején a legnagyobb szeretetünkkel árthatunk a legtöbbet egymásnak.

Akármekkora jóindulattal látogatjuk meg nagymamánkat, sajnos a legrosszabb forgatókönyvet is előidézhetjük a személyes kontaktussal.

Mit tehetünk mégis? Mi lehetne ugyanúgy méltó, de veszélytelen?

Ha a rokonunk megsértődik, és azt mondja: "még ilyenkor sem nyitod rám az ajtót?" Sokkal többet tehetünk érte egy protokol-látogatásnál azzal, ha a karantén idején, beleértve a húsvétot is, szánunk fél órát arra, hogy naponta felhívjuk, beszélgetünk vele, akár semleges témákról is.

Az egy háztartásban élők festhetnek tojást, főzhetnek sonkát, sőt, még locsolkodhatnak is, más esetben viszont:

a hagyomány szeretete nem lehet elsődlegesebb egymás szereteténél!

Tanuljunk ebből az időszakból, és inkább foglalkozzunk a szeretteinkkel interneten, telefonon, az ablakból integetve, de fenntartva a kapcsolatot.

Többet jelent ez az idős embereknek, mint néhány csokinyuszi.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.09

Pécsi kutatók találhattak a koronavírus ellen bevethető hatóanyagot

Hatalmas magyar siker lehet, ha tényleg az allergia elleni orrsprayben lévő hatóanyag lesz gyógyszer a koronavírus ellen.

  • 2020.07.06

Elhunyt Ennio Morricone

A világ egyik legnagyobb zeneszerzője 91 éves korában halt meg. 

  • 2020.07.05

Mit ígérnek neked a csillagok ezen a héten?

Siker? Pénz? Szerencse? Vagy éppen fellegek gyűlnek fejed felett? Horoszkópunkból megtudhatod, mit árulnak el rólad a csillagok.