Ide küldheted nyári táborba a gyermeked Miskolcon

Ide küldheted nyári táborba a gyermeked Miskolcon

Novák Katalin államtitkár szerdán jelentette be, hogy június közepétől lehet ottalvós táborokat tartani. Ennek eredményeképpen elképesztő gyorsasággal indult meg a táboroztatási dömping. 

Tóth Béla elmondta, hihetetlen roham indult és azóta is megállás nélkül érkeznek a jelentkezések.

Az is kihangsúlyozásra került, hogy a táborhelyek extra gyorsan telnek meg, így a szülőknek ajánlott minél hamarabb a táborválasztás témájával foglalkozni. Nyolcszáz turnus közül lehet választani a taborfigyelo.hu oldalán, a legjobb ár-érték arányú helyekre azonban hipp-hopp lecsapnak. 

Az ügyvezető hozzátette, a táborszervezők pontosan tudják és betartják a koronavírus-helyzet okozta egészségügyi előírásokat.

Ehhez szülőként olyan tábort kell választani, ahol a szervező jogi személynek minősül, hiszen az előírások miatt csak a jogi személyek vonhatók felelősségre.

Ha miskolci szülőként tanácstalanul állsz a gyermeked számára a legmegfelelőbb tábor kiválasztását illetően, akkor mutatjuk a lehetőségeidet. 

Az oldalon leszűrheted, hogy hazai tábor legyen vagy inkább külföldi, ottalvós vagy nappali, esetleg állatos-, életmód-, kaland- vagy mesetábor. Biztos, hogy találsz olyat, amit az anyagi körülményetek megenged, és a gyerek is imádni fog.

Ha kifejezetten, Miskolcon és könyékén keresgélsz, akkor az alábbiakat érdemes részletesebben átböngészned. 

  • Miskolc: Kreatív Fejlesztő Jobb Agyféltekés Rajztábor kezdőknek: egy napközis tábor, ahol gyermeked jól érzi magát, alkot és közben sokat fejlődik.
  • Erdőbénye: Zölderdő Tábor: igazi közösségi műhely, amely nyitott bármely fiatal számára. Az idei tábor középpontjában a közösségalkotás és a természet megismerése áll.
  • Monok: Nyaralás mint nagyinál - Monokon a Zemplénben!: itt hangsúlyos a falusi életmód- a környezet- a természet ismerete és a sport. 

via

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.12

Németh Szilárd 5+2 legnyomibb instaposztja

Ahhoz képest, hogy Németh Szilárdról senkinek sem a trendiség jut eszébe, szégyentelenül aktív az Instagrammon a pacalguru. Össze is szedtük a Fidesz birkózójának 5 legcupákosabb posztját, ami megakadt a torkunkon.

  • 2020.07.09

Pécsi kutatók találhattak a koronavírus ellen bevethető hatóanyagot

Hatalmas magyar siker lehet, ha tényleg az allergia elleni orrsprayben lévő hatóanyag lesz gyógyszer a koronavírus ellen.

  • 2020.07.06

Elhunyt Ennio Morricone

A világ egyik legnagyobb zeneszerzője 91 éves korában halt meg.