Idén a fesztiváloknak is lőttek a járvány miatt

Idén a fesztiváloknak is lőttek a járvány miatt

Gyakorlatilag március eleje óta ment a találgatás a fesztiválszervezők, fesztiválozók körében, hogy lesz-e idén bármi. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón megadta a választ.

Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón többek között azt is bejelentette, hogy augusztus 15-ig nem lehet 500 fősnél nagyobb tömegrendezvényeket tartani. Ez egyértelműen megadta a választ arra, hogy lesznek-e idén nyáron fesztiválok.

A több hónapos bizonytalanság és várakozás után megkapták a választ a fesztiválozók és a szervezők. Az idei szezonban a legtöbb fesztivált nem lehet megtartani.

A fesztiválszezont általában az egri Bolyki völgyben tartott Feszt!Eger kezdi. Idén nem kezdi. Augusztus közepéig egészen biztosan nem. A VOLT, a Balaton Sound, a Rockmaraton, az EFOTT, a FEZEN, és a legnagyobb és legismertebb fesztivál, a Sziget is elmarad idén vagy későbbi időpontra tolódik.

Március óta, a járvány magyarországi megjelenésétől kezdve a fesztiválozók függtek az interneten jó vagy rossz híreket várva. Különböző fesztiválok, különböző közleményeket tettek közzé, de mivel a kormány velük sem kommunikált, nem mondhattak semmi biztosat, csak reménykedtek. A nyugat-európai fesztiválpiac leállításával a nagyobb magyar fesztiválok számára világossá vált, hogy külföldi fellépők nélkül nem tudják az ígért színvonalat nyújtani a közönségnek. Minden fesztiválszervező más stratégiát választott.

Feszt!Eger egyszerűen már április elején bejelentette, hogy nem váratják tovább az érdeklődőket, inkább elhalasztják a fesztivált egy nyár végi vagy ősz eleji időpontra. Az időpont még nem került kihirdetésre.

VOLT fesztivál a kormány bejelentése után tett közzé közleményt. Az idei fesztivál elmarad. Jövőre viszont mindenkit újra várnak a Hűség Városába.

A Balaton Sound szintén lemondta az idei fesztivált, úgyhogy 2021 júliusáig csend és nyugalom lesz a Balaton partján.

Gulyás bejelentése után bizonyossá vált, idén nyáron nem lehet tömegrendezvényeket tartani. 
Idén ünnepelte volna fennállásának 30. évfordulóját Magyarország legpatinásabb rock és metál fesztiválja a Rockmaraton.
A szervezők lelkes munkája és a rajongók várakozása ellenére ők is kénytelenek voltak elhalasztani a fesztivált 2021-re. Olyan nagy külföldi nevek híján, mint a progresszív zúzás brazil mesterei, a Sepultura, a német thrash trió két bandája a Detruction és a Sodom, a finn folkmetál Ensiferum, illetve az ősi heavy egyik letéteményese, az Accept, nem lett volna értelme megrendezni a fesztivált.
 
A Maraton rajongók amúgy azt tervezgetik, hogy szerveznek egy "parkoló bulit" az eredeti helyszínre, a Szalki-szigetre, de a tiltás miatt csak valamelyik augusztusi hétvégére.
 
Nem biztos, hogy elmarad az idei EFOTT vagyis az Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozója. Egy online kérdőív segítségével próbálják demokratikus úton megbeszélni a jövőbeni fesztiválozókkal, hogy pontosan mi legyen a megoldás.
 
Sokak fájdalmára idén nem lesznek megtartva a Fehérvári Zenei Napok.
A FEZEN szintén nem akarta, hogy a beígért külföldi fellépők nélkül tartsák meg a fesztivált, ezért már a kormány döntése előtt bejelentették az egy éves halasztást. Jó hír viszont, hogy az idei programban szereplő zenekarok közül már Amon Amarth, az Anthrax és a Death Angel is jelezte, 2021-ben ott lesznek Fehérváron.
 
A járvány miatt elvárt 1,5-2 méteres távolság a FEZEN-en legfeljebb kempingben volna kivitelezhető.
 

Magyarország legnagyobb fesztiválja, a Sziget is elmarad az 2020-ban. 

"Bármennyire is nehéz, úgy gondoljuk, hogy ez a döntés szolgálja legjobban a ti és a fesztivál munkatársainak biztonságát." - írták a szervezők.
A nyár utolsó hetében négy fesztivál verseng a közönségért. A már említett EFOTT, a magyar rockzenekarok nyár végi utolsó közös nagy bulija, az alsóörsi Zorall Sörolimpia, a nyár elejéről ide áthelyezett Fishing on Orfű és a klasszikus nyárzáró fesztivál a Szegedi Ifjúsági Napok vagyis a SZIN.
Csak rajtunk áll, hogy eldöntsük, mit csinálunk augusztus 26. és 30. között, de javasolnánk a fesztiválozást, ha már végre lehet. Mi biztosan ott leszünk Alsóörsön!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.06.29

Heller Ágnes emlékpark lesz Balatonfüreden

Magánszemélyek adományaiból felállított emlékkövet állítanak fel, és Heller Ágnes nevét viselő emlékparkot is avatnak a balatonfüredi zsidó temetőben - írta a hvg.hu.

  • 2020.06.28

Horoszkóp: mit ígérnek a csillagok a jövő hétre?

Siker? Pénz? Szerencse? Vagy éppen fellegek gyűlnek fejed felett? Horoszkópunkból megtudhatod, mit árulnak el rólad a csillagok.

  • 2020.06.26

5 titok, amit nem tudtál Hajnal Miklósról

Ezen a héten a Momentum elnökségi tagja állt a kamerák elé. A legbelsőbb titkairól is vallott a válaszaiban.