A bajai Fidesz még mindig csak gyűlölködni tud

A bajai Fidesz még mindig csak gyűlölködni tud

Nyirati Klára Facebook-oldalán folyamatosan tájékoztatja a bajai polgárokat, mi mindent tesz a városért polgármesterré választása óta. Most például a Fidesz-KDNP-nek nyújtott békejobbot, hogy meggyőzze őket, széthúzás helyett Baja érdekeit képviseljék.

Baja új polgármestereként Nyirati Klára szakítani kíván azzal a háborús gondolkodással, amit a fideszesek elterjesztettek a városban. Nyirati tudja: a politikai ellenfél nem ellenség, a Fidesz szavazói pedig ugyanúgy részei Bajának, mint azok, akik az összefogás jelöltjeire voksoltak. Erről próbálta meggyőzni a Fidesz politikusait is. 

A bajai Fidesz megint a gyűlölködést választotta!

Hogy a fideszesek által okozott széthúzást elkezdje felszámolni, Nyirati Klára példamutató gesztussal élt: felkérte társadalmi megbízatású alpolgármesternek a város egyik ismert KDNP-s képviselőjét. Társadalmi megbízatásúként nem főállású alpolgármester lett volna a KDNP-s politikus, így az nem is fogadta el a felkérést. 

Baja polgármestere sajnálattal vette tudomásul a fideszesek döntését. 

A Fidesz és a nem létező KDNP bajai politikusai tehát megint bebizonyították, nem érdekli őket más csak a hatalom. Annak elérése érdekében pedig továbbra is csak a gyűlölködésre, széthúzásra, és uszításra képesek. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.25

Hatmilliárdot biztosít a kormány a Lánchíd felújítására

Biztosítja a kormány a Lánchíd felújítására még Tarlós István főpolgármesternek megígért hatmilliárd forintot - közölte a Miniszterelnökség államtitkára a Kossuth Rádióban.

  • 2020.05.19

Tarlós öröksége: baj van a felújított metrókkal

A segédüzemi invertert az alvázhoz rögzítő füleknél sorozatban repedések jelentkeznek, a BKV ideiglenesen drótkötéllel oldja meg a problémát - írta a Metróért Egyesület.

  • 2020.05.18

Mától megszűnik Budapesten a kijárási korlátozás

Látogathatók a közterületek, a parkok, a szabadtéri játszóterek, a strandok, a szabadtéri fürdők, az állatkertek és a szabadtéri múzeumok, valamint minden üzlet és szolgáltató nyitva tarthat.