Egészségügyi katasztrófa közeleg Erzsébetvárosban

Egészségügyi katasztrófa közeleg Erzsébetvárosban

Azonnali segítségre van szükség, mert a Fidesz mindeddig semmisnek tekintette a Péterfy Sándor utcai kórház problémáját.

Nem szükséges külön bemutatni a Péterfy Sándor utcai kórház kaotikus állapotát az erzsébetvárosiaknak. A hiányosságokat és az üres ígéretek hatását a saját bőrünkön érezzük. Az intézmény többet szerepelt a sajtóban negatív szövegkörnyezetben, mint bármelyik kórház, éppen ezért színfolt helyett szégyene lett a kerületünknek az elhanyagolt épület és a benne lévő elavult eszköztár.

A VII. kerület fideszes vezetése nemhogy nem állt ki a kórházért teljes mellszélességgel, de kifejezetten elhanyagolta azt. Nem kívánt megszólalni az ügyében, ugyanis túl nagy munkát és erőbedobást kíván a Péterfy rendbetétele.

Az ingatlanok felújítására hozzávetőlegesen 16-17 milliárd forintra lenne szükség, emellett pedig legalább 5-7 milliárd forintnyi eszközbeszerzés kellene ahhoz, hogy az intézmény normálisan működhessen. Ezzel szemben most csak a dolgozók kitartása és emberfeletti ereje tartja össze a kórház omladozó falait.

A Fidesz nemcsak a múltban tekintette semmisnek a Péterfy Sándor utcai kórház problémáját, a jövőben nincs az elsők között az intézmény, amit a kormány fel kíván újítani, holott az egyik legégetőbb probléma jelenleg az egészségügyben a kórházunk állapota.

Niedermüller Péter, Karácsony Gergely összellenzéki polgármesterjelöltje azt nyilatkozta, hogy megválasztása esetén naponta fogják követelni a dolgozókkal karöltve, hogy végre fordítsanak a kórházra kellő forrást. A sajtótájékoztatón jelen volt még Kertész Tamás a körzet ötpárti képviselőjelöltje is, aki szívügyének tekinti a kórház rendbetételét.

A polgármesterjelölt a weboldalán úgy fogalmaz: mivel az állami fenntartású Péterfy kórház az állami finanszírozás elégtelensége miatt állandó problémákkal szembesül, az önkormányzat követelni fogja a kormánytól, hogy már a kórházak felújításának első körében kerüljön sor a Péterfy utcai kórház teljes körű felújítására, mivel a kórház meghatározó fontosságú a kerületben élők egészségügyi ellátása szempontjából.

A Péterfy rendbetétele nélkül Erzsébetváros csak mankóval bicegve működik, gyökeres változás nélkül az intézmény teljesen fenntarthatatlanná válik!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.08

Orbán gerinctelen és kicsinyes bosszúja folytatódik Budapest ellen

A főváros még a turizmus támogatásából sem kap Orbán undorító bosszúhadjárata miatt. 

  • 2020.07.03

Ne álljanak a sötét oldalra! - üzente Karácsony a képviselőknek

Orbánék költségvetésének nyilvánvaló politikai célja, hogy tönkretegye a magyar önkormányzatiságot. Ez ellen szólalt fel Budapest főpolgármestere ellenzéki városvezetőkkel együtt. 

  • 2020.07.01

Dukán András: A Momentum tiltakozik a tűzijáték ellen

A Momentum határozati javaslattal lép fel a méregdrága tűzijáték ellen - jelentette ki Dukán András Ferenc, a párt csepeli képviselője.