Hoppá, megint egy kamujelölt indításával próbálkozik a Fidesz

Hoppá, megint egy kamujelölt indításával próbálkozik a Fidesz

Ferencvárosban ellenzéki képviselőjelöltnek hazudja magát Bácskai János személyes tanácsadója. Orbán ferencvárosi bábjai már bármire képesek, hogy megpróbálják megakadályozni az ellenzék győzelmét. Félnek.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, kissé groteszk módon Hunvald György egy IX. kerületi szervezet, a Ferencvárosi Lokálpatrióták Egyesület színeiben indul el Erzsébetvárosban a polgármesteri címért. Persze mindezt csak azért teszi, hogy a Fidesz érdekeit szolgálva megpróbálja megakadályozni az ellenzék közös polgármesterjelöltjének, Niedermüller Péternek a győzelmét. 

A lokálpatrióták lényegében meg sem próbálják már titkolni, hogy a Fideszt szolgálja minden lépésük

Ez azonban nem az egyetlen furcsaság az ízig-vérig fideszes érdekeket szolgáló szervezet körül. A 444 írta meg, hogy az a Dr. Tóth László indul Ferencváros egyik körzetében az egyesület támogatásával egy fideszes és az összellenzéki jelölttel szemben, aki Bácskai János fideszes polgármester személyes tanácsadója. 

Baranyi Krisztina, az ellenzék közös ferencvárosi polgármesterjelöltje Facebook-oldalán kommentálta a hírt. Szerinte sok mindennel próbálkoznak kétségbeesett ellenfelei: hazug, lejárató szórólapokkal és ellenzékiekre indított álcivilekkel.

De a ferencvárosi emberek átlátnak a szitán!

Baranyi hozzátette: Bár jelenleg közel 400 ezer forintot kap ez a kamujelölt Bácskaitól a "tanácsaiért". Neki ezzel szemben biztos, hogy nem lesz szüksége a tanácsaira!

Okkal félnek a ferencvárosi fideszesek a vereségtől, hiszen Baranyi Krisztina polgármesterként nyilván nem nézi majd tétlenül se a parkolási korrupciót, sem a fideszes csicskák megjutalmazását önkormányzati lakásokkal. Nyilván Orbán tolvaj bábjai nem fognak ennek örülni. A ferencvárosi emberek annál inkább.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.25

Hatmilliárdot biztosít a kormány a Lánchíd felújítására

Biztosítja a kormány a Lánchíd felújítására még Tarlós István főpolgármesternek megígért hatmilliárd forintot - közölte a Miniszterelnökség államtitkára a Kossuth Rádióban.

  • 2020.05.19

Tarlós öröksége: baj van a felújított metrókkal

A segédüzemi invertert az alvázhoz rögzítő füleknél sorozatban repedések jelentkeznek, a BKV ideiglenesen drótkötéllel oldja meg a problémát - írta a Metróért Egyesület.

  • 2020.05.18

Mától megszűnik Budapesten a kijárási korlátozás

Látogathatók a közterületek, a parkok, a szabadtéri játszóterek, a strandok, a szabadtéri fürdők, az állatkertek és a szabadtéri múzeumok, valamint minden üzlet és szolgáltató nyitva tarthat.