Még a fideszesek sem támogatták a Bahart felesleges átalakítását

Még a fideszesek sem támogatták a Bahart felesleges átalakítását

Még a keszthelyi Fidesz-báb Nagy Bálint is csak tartózkodni mert a balatoni hajózási cég súlyos átalakítását. Óriási tiltakozást váltott ki a Bahart-vagyonelemek eladása és a kikötők bezárása miatt. 

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Bahartban részvényes önkormányzatoknak május 6-a szerdáig volt lehetőségük szavazni a hajózási cég újraszervezési tervéről. Bár valójában az önkormányzatok szavazata már nem sokat ér, hiszen az állam tavaly minősített többségbe került a Bahartban.

Orbán és kormánya miatt már a Bahartban sincs semmilyen döntő szavuk az önkormányzatoknak.

Miután letelt a szavazási határidő, a Népszava arról szám olt be, egyetlen települési részvényes sem támogatta a reorganizációs tervet. Még a fideszesek sem. Olyan azért volt, aki tartózkodott. Ezt a gyáva lépést választotta például Nagy Bálint, Keszthely Fidesz-KDNP-s polgármestere.

A most szavazott tervben egyébként olyan lépések szerepelnek, mint a vitorláskikötők bérbeadása, vagy éppen kempingek, nyereséges hotelek, kikötők, telkek eladása.

Persze a Fidesztől nem meglepő módon, racionális érvek nem szólnak a lépés mellett. Nem véletlen, hogy egyetlen önkormányzat sem támogatta. 

A kikötők most is nyereségesek. A Népszavának nyilatkozó forrás úgy fogalmazott,

az aranytojást tojó tyúktól nem szokás megválni.

 

(Via.)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.04

Akár napokat is várni kell annak, aki koronavírus-tesztet csináltatna

A HVG egyik olvasója több napos kálvária után tudott csak koronavírus-tesztet csináltatni. Pedig tünetei is voltak, és orvos írta elő a tesztet.

  • 2020.07.28

Romok és drogtanya a kőbányai polgármester lakóparkja mellett

Üszkös romok maradtak a tönkretett teniszakadémia helyén. Már csak a drogosok használják.

  • 2020.07.27

A belvárosi önkormányzatok hatalmas áldozatot hoztak a kiskereskedők megmentéséért

Budapest belső kerületei lemondtak a kisboltok bérleti díjáról, pedig nagy szükségük volna a bevételekre.