Soproni Tamás: Paranoia. Arrogancia. Tarlós.

Soproni Tamás: Paranoia. Arrogancia. Tarlós.

E szavakkal illette Soproni Tamás, terézvárosi közös ellenzéki polgármester-jelölt azt a nagyinterjút, amit az Azonnalinak adott Tapló Tarlós.

Egészen elborzasztó interjút olvashattunk az Azonnali oldalán, ami többeknél is kiverte a biztosítékot. Persze, a jelenlegi főpolgármester nem sok mindent csinált, csak hozta a formáját. 

Soproni három fontos tényt osztott meg Facebook-oldalán, ami röviden és tömören leírja Tarlós hozzáállását a főváros vezetéséhez és úgy lényegében magát az interjút.

1. a fiatalok ne nagyon szóljanak bele a dolgokba,

2. a város egyetlen célja, hogy kiszolgálja az áthaladó autókat, és

3. aki nem Budapesten született, az nem is lehet budapesti.

Az elkeserítő párbeszéd egyébként számunkra nem sok nem várt dologra mutatott rá. Tarlós kiöregedett, elfáradt, úgy tűnik fogalma sincsen mire van szüksége Budapestnek és a lakosoknak. Emellett pedig előszeretettel ordibál, gúnyolódik és a cinizmusa határtalan. Ez az interjú már csak hab a tortán, de pont jókor jött: a választásokig három nap van hátra, aki eddig nem volt biztos a döntésében, reméljük, hogy már tisztán látja a helyzetet. 

Egy olyan ember nem való a főváros élére, aki arra kérdésre, hogy miért hívja Tordai Bencének Tordai Benedeket, azt felelte, hogy "Hát nem az a neve? Miért becézzem? Engem se neveznek Pistának.".

Arra kérdésre sem adott sokkal szimpatikusabb választ, hogy "És ön mit mondana először Karácsony Gergelynek, ha ő nyerne? Gratulálna azért? - Én bárkinek gratulálnék. Ha megnyerte, vigye, aztán persze sok szerencsét kívánnék, mert arra bizony szüksége lenne. A jelenlegi három jelölt közül egyik sem tudja, hogy itt mi várna rá."

Tarlós többek között azt is elárulta, hogy ennél keményebb kampányokban is volt már része, de a mostnai volt a legunalmasabb és legsunyibb az elmúlt 30 év alatt. Ez utóbbi mondjuk főként neki és a többi Fidesz-bérencnek köszönhető.

Végezetül azt is kinyögte, hogy egyéni szempontból neki sokkal kevesebb vesztenivalója van, mint másoknak. Éppen ezért, már várják az unokák Tarlós Úr, mellettük a helye!

A teljes interjú elolvasható az Azonnali oldalán.

via

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.04

Akár napokat is várni kell annak, aki koronavírus-tesztet csináltatna

A HVG egyik olvasója több napos kálvária után tudott csak koronavírus-tesztet csináltatni. Pedig tünetei is voltak, és orvos írta elő a tesztet.

  • 2020.07.28

Romok és drogtanya a kőbányai polgármester lakóparkja mellett

Üszkös romok maradtak a tönkretett teniszakadémia helyén. Már csak a drogosok használják.

  • 2020.07.27

A belvárosi önkormányzatok hatalmas áldozatot hoztak a kiskereskedők megmentéséért

Budapest belső kerületei lemondtak a kisboltok bérleti díjáról, pedig nagy szükségük volna a bevételekre.