A lehető legjobb fizetésemelési megállapodása született meg a BKV-nál

A lehető legjobb fizetésemelési megállapodása született meg a BKV-nál

Aláírták a BKV Zrt. dolgozóinak fizetésemeléséről szóló megállapodást. Az mostani bérfejlesztés egyértelműen a dolgozóknak kedvez. 

Aláírták kedden a BKV Zrt.-nél a 2020-ra vonatkozó, átlagosan 10 százalékos alapbérfejlesztésről szóló megállapodást.

Januárra és februárra a BKV teljes munkaidős foglalkoztatottjai 60 ezer forint bérkiegészítést fognak kapni. Márciustól pedig hatályba lép egy 8%-os, de legalább 35 ezer forint mértékű alapbérfejlesztés.

A hűséges BKV dolgozókat is megbecsüli a cég.

A társaságnál eltöltött idő elismeréseként úgynevezett Budapest-pótlékot vezetnek be. Ráadásul a diplomás munkakörben foglalkoztatottak bérminimuma is nő. A kulcsemberek megtartására pedig forrást különítettek el.

De még itt sincs vége: A cafeteria éves összege 200 ezer forintra emelkedik, és az idén is megkapják a munkavállalók az év végi 16 100 forintos juttatást.

Az elmúlt években megkezdett munkakörülmény-javító intézkedéseket is folytatja a fővárosi cég.

"Az elmúlt három év bérfejlesztési tendenciáját folytató 2020-as megállapodásnak köszönhetően a BKV stabilizálja munkaerőpiaci helyzetét, és továbbra is vonzó alternatívát kínál az álláskeresőknek, valamint megfelelő megbecsülést tud nyújtani a céghez évek óta lojális munkavállalóknak" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a BKV.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.03

Újabb lépés az emberségesebb Budapest felé

Budapest főpolgármester-helyettese ivókutatakat adott át az M3-as metró állomásain. 

  • 2020.07.02

Karácsony: Újraindul a Fővárosi Lakásrezsi Támogatás

Budapestnek végre olyan politikus áll az élén, aki nemcsak ígérget a kampányban, de betartja a szavát és tényleg azoknak az érdekét nézi, akik megválasztották: Karácsony Gergely!

  • 2020.07.01

Mélyen vallásos életet élt Szijjártóék pedofil nagykövete, egy év felfüggesztettel megúszta

A bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kaleta Gábort.