Az Európai Parlamenttel együtt Újbuda is klímavészhelyzetet hirdetett

Az Európai Parlamenttel együtt Újbuda is klímavészhelyzetet hirdetett

Újbudán is felismerte a képviselő-testület: azonnali klímavédelemmel kapcsolatos intézkedésekre van szükség!

Facebook-oldalán számolt be a november 28-i újbudai képviselő-testület ülésén történtekről a kerület polgármestere. Kiderült például, hogy az EP-vel egy időben Újbuda képviselő-testülete is klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló határozatot fogadott el.

Dr. László Imre szerint ez az ügy már túlmutat a politikán. “Az újszülöttektől az aggastyánokig mindenkit érint, ezért fontosnak tartom, hogy mindenki számára könnyedén elérhető legyen, mit fogadtunk el.”

Éppen ezért László Imre szóról-szóra közzétette, mi áll a határozatban, amit a klímavédelem érekében hozott a képviselő-testület.

„Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határozott,

1. felismerve, hogy az éghajlatváltozás alapvető fenyegetést jelent a jólétre, a társadalmi békére és a jövő generációk életfeltételeire, Újbuda Képviselő-testülete megállapítja, hogy klímavészhelyzet áll fenn;

2. kinyilvánítja, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés előmozdítását az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdéséből fakadóan, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdés 12. pontja alapján Újbuda Önkormányzata is kötelességének tekinti;

3. elhatározza, hogy a hősziget-hatásra közvetlenül vagy közvetve kiható minden döntési javaslatról az éghajlatváltozásra gyakorolt hatás és az egyéb környezeti hatások vizsgálatának ismeretében, az éghajlatváltozás és a hősziget-hatás elleni fellépés szempontjainak elsőbbségét biztosítva dönt;

4. elhatározza, hogy a levegőtisztaságra közvetlenül vagy közvetve kiható minden döntési javaslatról az éghajlatváltozásra gyakorolt hatás és az egyéb környezeti hatások vizsgálatának ismeretében, az éghajlatváltozás és a légszennyezettség elleni fellépés szempontjainak elsőbbségét biztosítva dönt;

5. elhatározza, hogy környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezménnyel összhangban Újbuda Önkormányzata és a tulajdonban álló gazdasági társaságok működésében biztosítja az éghajlatváltozásra vonatkozó környezeti információk teljes nyilvánosságát és a nyilvánosság részvételét a döntési folyamatokban.

6. elhatározza, hogy intézkedéseket hoz, mellyel a lakosság klímaváltozás hatásaitól való megvédésére irányulnak. Úgymint a lakások túlzott felmelegedés elleni védelme, felkészülés villámárvizekre.

7. csökkenti az Önkormányzat működésének karbonlábnyomát, mindent megtesz a kerület környezetbarátabb működéséért."

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.25

Kézfertőtlenítőkkel segíti a védekezést a BKK a metróállomásokon

Tizenhárom forgalmas metróállomáson biztosítja az érintésmentes kézfertőtlenítés lehetőségét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ezzel segítve a koronavírus-járvány elleni védekezést.

  • 2020.09.25

Budapest vezetése segítséget nyújt a turizmusnak, vendéglátásnak

Míg a Fidesz-rezsim belerúg a fővárosi vendéglátósokba, addig Karácsony Gergely és városvezetése valódi segítséget nyújt nekik. 

  • 2020.09.16

Karácsony: az önkormányzatok erejükön felül küzdenek a járvány ellen

A kormánytól is ezt várná el Budapest szociáldemokrata főpolgármestere.