Dr. László Imre utoljára szólt a szuperkórház ügyéről

Dr. László Imre utoljára szólt a szuperkórház ügyéről

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere felháborítónak tartja, hogy azt gondolják, pont ő, aki ki orvosként 16 évig vezette a Honvédkórházat és építette a Szent Imre kórházat, ne tartaná az egyik legfontosabb kérdésnek az egészségügy fejlesztését.

Mert bizony annak tartja. 

Már többször kifejtette véleményét a szuperkórházakkal kapcsolatban, most utoljára szólalt fel ez ügy kapcsán a Hivatalos Facebook-oldalán.

Tökéletesen tisztában van azzal, hogy az egészségügyet nem a beton és az épület jelenti. Úgy véli, hogy az egészségügy a jól megfizetett orvosok, ápolók, modern eszközök együttes, összehangolt, szakszerű, és emberséges szolgáltatásának összessége. 

Szerinte jóval több kórház épület van Budapesten, mint kellene:  "az OPNI, a Csepeli Kórház, a BM Kórház és Rendelőintézet, a Szabolcs utca, a Svábhegyi Gyermekkórház, a Schöpf-Mérei Kórház, a Mentőkórház. Ez eddig hét bezárt budapesti kórház." Ezekhez ő még hozzácsatolta a Kútvölgyi úti Kórház és Rendelő Intézetet, hiszen mind tudjuk, hogy már évek óta várjuk az ígért felújítást.

A polgármester nyíltan kimondta, hogy tudja, hogy a NER építeni szeret, pont azért, mert abból le lehet nyúlni pénzek tömegét, de az lopás, és nem egészségügy. 

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.03

Karácsony: 2024-ben indulhat a Gellért-hegyi sikló

Évi egymilliárd bevétel származhat a mindössze másfélmilliárdos beruházásból, ami a helyi lakosok életét is jobbá teszi. Karácsony Gergely az élhetőbb Budapestet teremti meg számunkra!

  • 2020.07.31

Karácsony, Szabó: megmenekül az Óbudai sziget, megállítottuk a Fideszt!

Összefogással Megakadályoztuk a pusztítást: a civilek mellett Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Kiss László kiállásának köszönhetően különleges ártéri erdő menekül meg az Óbudai szigeten, ahol a Fidesz 1000 fát akart kivágni!

  • 2020.07.28

Karácsony Gergely: Tavasszal indul a Lánchíd felújítása

32 év után, 9 évnyi tétlenkedést követően a Lánchíd felújításának első adminisztratív szakaszán túl vagyunk - jelentette be Budapest köztársaságpárti városvezetője, Karácsony Gergely főpolgármester.