Kálló Gergely egy nehéz körülmények közt élő családon segített

Kálló Gergely egy nehéz körülmények közt élő családon segített

Jó látni, hogy a dunaújvárosiak jól választottak, amikor rá szavaztak. Kálló Gergely ugyanis nem csak a kampányidőszakban jótékonykodott, folyamatosan ezt teszi a városvezetéssel közösen. 

Az országgyűlési képviselő elmondta, a segítségre most különösen szükség van a koronavírus-járány miatt. 

Hiszen sokan még nehezebb helyzetbe kerültek. 

Néhány napja egy csodálatos családot látogatott meg, akik súlyos anyagi problémákkal küzködve nevelik gyermekeiket. A devizahitel áldozatai lett ők is, mint hazánkban sokan mások.

Személy szerint ezt a hitelezési formát az egyik legnagyobb gazságnak tartom, ami nagyon sokakat juttatott csődbe, de a kormányzat mégsem tett mind a mai napig semmit.

Kálló csomagtartójában két, telipakolt papírszatyor látható, amelyek a családhoz kerültek.

A képviselő elmondta, harcolnak tovább és bíznak abban, hogy hosszútávon is segíteni tudnak majd. 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.03

Újabb lépés az emberségesebb Budapest felé

Budapest főpolgármester-helyettese ivókutatakat adott át az M3-as metró állomásain. 

  • 2020.07.02

Karácsony: Újraindul a Fővárosi Lakásrezsi Támogatás

Budapestnek végre olyan politikus áll az élén, aki nemcsak ígérget a kampányban, de betartja a szavát és tényleg azoknak az érdekét nézi, akik megválasztották: Karácsony Gergely!

  • 2020.07.01

Mélyen vallásos életet élt Szijjártóék pedofil nagykövete, egy év felfüggesztettel megúszta

A bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kaleta Gábort.