Két és fél millióért helikopterezni? A Miskolc Holding korábbi vezetői ennyit fizettek egy óráért

Két és fél millióért helikopterezni? A Miskolc Holding korábbi vezetői ennyit fizettek egy óráért

Az új ellenzéki városvezetés egyelőre nem talált részletes információkat arról, 2017-ben miért rendelt  Budapestről helikopteres repülést a borsodi megyeszékhelyre a Miskolc Holding akkori vezetése.

Amikor fény derült a helikopterezgetésre, Bazin Levente már utalásokkal jelezte, talán kifogásolható pénzszórás van a dologban.

Majd a napokban Szarka Dénes követelt azonnal vizsgálatot az ügy kapcsán.

A Jobbik politikusa a Borsod24-hez eljuttatott közleményében arról ír, döbbenten áll a történtek előtt. Szarka hozzátette, a február 27-i közgyűlésen elhangzott egy információ, miszerint "2017. december 6-án az előző Holding-vezetés helikoptert bérelt a Hidroplan Nord Kft.-től, amiért összesen több mint 2,5 millió forintot fizetett ki." Ezt azonban azóta sem erősítette vagy cáfolta meg senki. Egészen idáig. 

Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan ki és milyen célból bérelte a helikoptert.

De még számos megválaszolatlan kérdés csüng a levegőben, amiket Szarka meg is fogalmazott. Mikor? Ki utazott a helikopteren? Milyen úticéllal? Mi indokolta a légiközlekedést a földi helyett? Ki és milyen felhatalmazás alapján rendelte meg a helikoptert? Ki engedélyezte a bérleti szerződés aláírását? Ki engedélyezte a kifizetést?

A Borsod24-hez eljutott információk szerint december 6-án délután került sor a repülésre. 

Ennek kivitelezéséhez Budapestről érkezett egy Dauphin SA 365 típusú helikopter. A lap szerkesztősége időközben megszerezte a szerződést.

Az egy órásra tervezett miskolci felszállás nettó 720 000 Ft-ba került, de ehhez ki kellett fizetni egy-egy óra további költséget is ugyanennyiért, hiszen ezekben az esetekben az oda-vissza utat is a megrendelőnek kell állni.

Hogy kik utaztak a helikopteren azt még nem lehet tudni, valószínűleg ez csak a megbízott vállalkozás által vezetett kimutatáson szerepel. Az viszont kiderült, hogy a cég székhelye Veszprém, bázisa Szentkirályszabadja.

via

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.06.05

A Fidesz-kormány lenyúlja Budapest pénzét

30 éve először állna elő olyan helyzet, hogy nem az állam támogatja a fővárost, hanem Budapest finanszírozza az államot 7 milliárd forinttal.

  • 2020.06.05

BKK: egyre népszerűbbek a kerékpársávok

Egyre többen veszik igénybe a fővárosban kialakított új kerékpársávokat; a forgalmi adatok szerint a Nagykörút lett mára Budapest egyik leggyakrabban használt bringás útvonala - írja a Budapesti Közlekedési Központ.

  • 2020.06.04

Karácsony: Trianon mindannyiunké, magyaroké

Június 4-én 16 óra 30 perckor egy perces közös emlékezésre kérem a budapestieket. Közösségteremtő emlékezésre, nem is csak a múlt miatt, hanem a jövő érdekében - írta a főpolgármester.