A kormány napról napra ismeri be, hogy rossz döntéseket hozott

A kormány napról napra ismeri be, hogy rossz döntéseket hozott

Kunhalmi Ágnes az operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatóra reagálva közölte: pénteken Orbán Viktor miniszterelnök változtatta meg nagyon gyorsan véleményét az iskolabezárásokról, szombaton pedig azt ismerte el a kormány, hogy rossz döntés volt az óvodák bezárásának jogát elvonni az önkormányzatoktól.

 A kormány képtelen felelősségteljesen kezelni a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetet Magyarországon.
Évek óta kérik, hogy ne vonjanak el több pénzt az oktatásból és az egészségügyből, most világosan érződik, ez a két terület összeér és ha valódi problémával áll szemben a kormány, nem tudja megfelelő módon kezelni azokat.

Kunhalmi Ágnes hiányolta, hogy nem hangzott el semmi az érettségikről, holott a hétpárti egyeztetésen konszenzus volt abban: a május 4-én induló vizsgákat meg kell tartani. Ezen kívül az alábbi problémákra és felvetésekre vár választ a kormánytól.

  • A horvát mintára a közszolgálati televízió segítse alsó tagozaton a tananyag eljuttatását a diákokhoz.
  • Mi lesz azokkal a szülőkkel, akik kiesnek a munkából, mert otthon vigyáznak a gyerekeikre?
  • A legszegényebb térségek iskoláit lássák el plusz digitális eszközökkel és szervezzék meg a mikrocsoportos tanulást a gyerekeknek. A digitális oktatás költségeire biztosítson megfelelő fedezetet a kormány.
"A gyermekétkeztetést eddig csak szünidőben kellett megoldania az önkormányzatoknak, most teljesen rájuk tolták a feladatot. Ennek megoldásához pluszforrások szükségesek."

Kunhalmi Ágnes beszélt arról is, a digitális tananyag piaci szereplőktől történő elfogadása beismerése annak, hogy rossz döntés volt a tankönyvpiac államosítása.

Azt is firtatta, miért nem áll már ki második napja egészségügyi szakértő az operatív törzs utáni sajtótájékoztatóra?

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.03.31

Szabó Tímea: Áder egy ócska báb Orbán Viktor kezében!

A Párbeszéd országgyűlési képviselője nem hagyta szó nélkül, hogy Bajszosjános azonnal aláírta a felhatalmazási törvényt. 

  • 2020.03.31

Nemzetközileg is elítélik Orbán teljhatalmát, a Fidesz másra mutogat

Orbán koronázási ceremóniája nem mindenkinek tetszett. A magyar ellenzéki pártokon kívül számos más bírálója is van a Fidesznek.

  • 2020.03.31

Riasztóan keveset költenek Orbánék védekezésre

Nemzetközi összehasonlításban is jól látszik, hogy a koronavírussal kapcsolatban Orbán csak a szavak embere. Még Románia is többször annyit fordít a járványügyi intézkedésekre. Csak a hatalom megszerzéséért cselekszik.