A többség szerint a kormány visszaél a rendkívüli felhatalmazással

A többség szerint a kormány visszaél a rendkívüli felhatalmazással

A lakosság négyötöde tömeges tesztelést akar a járvány megfékezése érdekében – derült ki a Publicus felméréséből.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfontosabb kérdésekről kérdezte a lakosságot az intézet. A megkérdezettek elsöprő többsége (95%) gondolja úgy, hogy az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek a járvány fékezése érdekében. Majdnem háromnegyedük pedig (72%) felháborítónak tartja, hogy az egészségügyben dolgozóknak nincs megfelelő védőfelszerelésük.

Kétes a kormány megítélése.

A kormány teljesítményével kapcsolatban már vegyesebb képet kapunk. A válaszadók többsége szerint (52%) a kormány visszaél a rendkívüli felhatalmazással, amit a vészhelyzet idejére kapott, és antidemokratikus döntéseket hoz. Ennél is többen (57%) gondolják azt, hogy a kormány a védekezés címén igyekszik azt végrehajtani, amit egyébként nem tudott volna. Például az önkormányzatok kivéreztetését!

 
A válaszadók 81%-a ért egyet azzal az állítással, hogy könnyebben meg tudnánk állítani a járványt, ha többet tesztelnénk.

A népesség nagyobbik része jól látja a helyzetet. A kormánynak végre a tömeges teszteléssel és védőeszközök biztosításával kellene foglalkoznia. Elegünk van a diktatórikus döntésekből!

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.29

Már 80 ezren aláírták a "STOP Balaton-törvény!" petíciót

Hatalmas ellenállás alakult. Már csaknem 80 ezren állnak ki a Balaton és természeti kincseinek megóvása érdekében.

  • 2020.05.28

Szabó Szabolcs rámutatott: Orbánék nagyon trükkösen szüntetik meg a válsághelyzetet

Csepel-Soroksár független országgyűlési képviselője szemléletesen mutatta be Orbán trükközését.

  • 2020.05.28

DK: a kormány adja vissza az önkormányzatoktól elvett forrásokat!

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy adja vissza az önkormányzatoknak a koronavírus-járvány során tőlük elvett forrásokat.