Az Orbán-kormány gyáva, ezért hazudik az idei brutális gazdasági visszaesésről

Az Orbán-kormány gyáva, ezért hazudik az idei brutális gazdasági visszaesésről

A magyar gazdaság eddig sem járt az egekben, de a koronavírus-járvány konkrétan a földbe tiporta. Már maga a tény is borzasztó, de az, hogy erről mélyen hallgat a vámpírkormány, egyenesen felháborító!

A mi becses kormányunk ugyanis nem meri bevallani, hogy milyen pocsék is valójában a 2020-as év.

Ismét nem tájékoztatják tisztességesen a magyar polgárokat, csak hamis információt csepegtetnek itt-ott.

24.hu rávilágított, hogy a fideszes csicskákból álló kormány hivatalosan mit gondol, hogyan teljesít idén a hazai gazdaság: a most is érvényben levő hivatalos kormányzati előrejelzés tavasz eleji, eszerint 3 százalékkal eshet vissza a gazdaság.

A Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank hivatalos előrejelzése pedig nyilvánvaló baromság: miközben mindenhol a világon visszaesés lesz, de nálunk növekszik a gazdasági teljesítmény, 0,3-2 százalék közötti mértékben. 

Nem, mindez nem azt jelenti, hogy ennyire hülyék, hanem azt, hogy ennyire hülyének néznek minket.

A közgazdászok, szakértők kiröhögik Orbánék ostoba előrejelzéseit. Ők ugyanis már tavasszal 4-5 százalék körüli visszaesést becsültek, de voltak akik arra gyanakodtak, ennek akár duplája is lehetett volna a zuhanás.

A nyáron már átláthatóbbá vált, pontosan hova is tartunk. A süllyesztőbe. Körülbelül 5 százaléknyi visszaesést szenved el idén a magyar gazdaság, ez lényegében egybevág a közgazdászok tavaszi jóslatával. 

Természetesen, a vámpírkormány ezt hivatalosan nem meri bevallani. Miért is tenné? Szembeköpné saját magát.

Mit csinál ehelyett?

Rádióműsorban sejteti a lakosokkal, hogy talán 5 százalék körüli lehet a visszaesés. Lehet, értitek... Plusz egy magyar állami szerv az Európai Bizottság 7 százalékos zuhanásról szóló előrejelzését tünteti fel a prezentációjában. Ha ez még nem lenne elég, akkor hozzátennénk, hogy a jegybanknál névtelenséget kérve említik, hogy nemsokára felülvizsgálhatják az előrejelzésüket, és úgy 5-7 százalék körüli csökkenést látnak valószínűnek.

Mi ez, ha nem vérlázító?

via

 

 

 

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.18

Mészáros és felesége válnak, 270 milliárdunk a tét

Az önmagát nem közszereplőnek tartó felcsúti megamilliárdos és felesége már szét is költözött.

  • 2020.09.18

260 ezer ember mondott nemet Orbán hazudozására

Az ellenzék lezárta propagandaellenes akcióját. Elképesztően sokan álltak ki Orbán hazudozásai ellen!

  • 2020.09.18

Mától kötelező a maszk a budapesti mozikban, színházakban

A fővárosi közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén döntöttek a szigorításról. A cél nem az emberek korlátozása, hanem az egészségünk megvédése.