Szakértő: Iszonyú sebességgel fertőz a koronavírus Magyarországon

Szakértő: Iszonyú sebességgel fertőz a koronavírus Magyarországon

Franciaország után a második helyre zárkózott fel Magyarország a járvány terjedése alapján. A szakértő szerint a halálozások hirtelen fognak megnőni, a kormány pedig tehetetlen lesz.

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológusa szerint brutális sebességgel terjed a koronavírus, és a helyzet egyre rosszabbodik. A szimpla adatok alapján a halálesetek a következő hetekben nagyon meg fognak emelkedni.

„Senkit ne tévesszen meg az, hogy most elsősorban a fiatalok fertőződnek, és ne higgye, hogy az idősebb korosztály biztonságban van. Sajnos ez egyáltalán nem igaz.” - mondta Jakab egy beszélgetésen.
A kormány vírusfigyelő rendszere haszontalan lesz, amikor beüt a baj. Mivel Orbán elmondása szerint már nem a fertőzéseket, hanem a haláleseteket figyelik, a hirtelen megemelkedésre már késő lesz reagálni. Addigra olyan sokan lesznek betegek, hogy se a kormány szabályozásai, sem pedig az egészségügy nem tudja majd megállítani.
A napi adatok alapján egyre többen vannak lélegeztetőgépen, és „80 százalékuk sajnos sosem jön le róla”.

4-5 hét után a fiatalok mellett már az idősek is újra meg fognak fertőződni, és ezt a halálozások is követni fogják. 

Jakab emellett „fehérköpenyes sarlatánoknak” nevezte azokat az áltudósokat, akik folyamatosan tagadják a vírus súlyosságát. "Meg merem kockáztatni, hogy nagyobb kárt okoznak jelen pillanatban az országban, mint maga a vírus” - mondta ki őszinte véleményét a szakértő.
A vakcinával kapcsolatban abban bízik, hogy az év végére meglesznek az oxfordi projekt első eredményei, és talán a jövő év első felében megkezdődhet a tömeggyártása is.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.18

Orbán végleg ki akarja csinálni Iványi Gábor jótékonysági szervezeteit

El akarja zárni a gázt a rászorulókon segítő szervezetnél. Pedig a Fidesz-kormány több milliárd forinttal tartozik nekik.

  • 2020.09.18

Mészáros és felesége válnak, 270 milliárdunk a tét

Az önmagát nem közszereplőnek tartó felcsúti megamilliárdos és felesége már szét is költözött.

  • 2020.09.18

Mától kötelező a maszk a budapesti mozikban, színházakban

A fővárosi közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén döntöttek a szigorításról. A cél nem az emberek korlátozása, hanem az egészségünk megvédése.