Közös módosítókkal támadja a költségvetést az ellenzék

Közös módosítókkal támadja a költségvetést az ellenzék

Közös indítványokban kezdeményezték a 2021-es költségvetés tervezetének módosítását ellenzéki képviselők, akik abban bíznak, hogy jövőre akár saját alternatív költségvetést is beterjeszthetnek.

Hétfői közös sajtótájékoztatójukon Varju László (DK), a parlament költségvetési bizottságának elnöke a gyávaság és gyengeség költségvetésének nevezte a kormány tervezetét, mert szerinte a kabinet láthatóan nem mer vagy nem akar szembenézni az ország előtt tornyosuló problémákkal.

A magyar egészségügy bajban van - jelentette ki, sürgetve a szférában végrehajtandó azonnali, ötven százalékos béremelést.

Hangsúlyozta: a mintegy 300 milliárd forintos átcsoportosítás mértéke akkora, amekkorát a Magyar Orvosi Kamara a béremelés első lépéseként elfogadhatónak tart.

Potocskáné Körösi Anita (Jobbik) a jövő évi költségvetés legnagyobb veszteseiként beszélt az önkormányzatokról, közvetve pedig a magyar emberekről, jelezve, hogy másik indítványuk a szolidaritási hozzájárulás eltörlését kezdeményezi.

A pár éve bevezetett közteher "teljes mértékben az önkormányzatok kivéreztetéséhez, ellehetetlenítéséhez vezet", az értékhatár leszállításával 3-400-ról 800 és ezer közé emelve a fizetésre kötelezett települések számát - mondta.

Mesterházy Attila (MSZP) példaértékűnek nevezte, hogy közös költségvetési módosító indítványokat nyújt be az ellenzék, alternatívát állítva a kormányzat elképzeléseivel szemben.

Javaslataik között említette, hogy a 12 éve változatlan 28 ezer 500 forintról emeljék 80 ezer forintra a nyugdíjminimumot - közlése szerint ez a módosítás közel százezer embert érintene.

Remélem, hogy ez a kezdet és a következő évben közös költségvetéssel fog előállni az ellenzék, hiszen közös koalíciós kormányzásra készülünk - jelentette ki.

Csárdi Antal (LMP) arról beszélt: szemben a kormányoldal kijelentéseivel, az önkormányzatok rendkívül sokat tettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben, éppen ezért teljesen elfogadhatatlan, hogy további megszorításokkal nehezítsék gazdálkodásukat.

Indítványaik közül azt emelte ki, amely teljes mértékben a településeknél hagyná a gépjárműadót, mondván, ennek az összegnek különösen fontos szerepe van, különösen a kisebb településeken, a gazdálkodásban.

Burány Sándor (Párbeszéd) szerint a kormány sem a munkahelyek megőrzésére, sem az állásukat vesztettek megsegítésére nem adott elegendő támogatást.

Ezért, közölte, együtt javasolják, hogy az álláskeresési járadék jogosultsági ideje ismét legyen kilenc hónap, mértéke a kieső jövedelem 85 százaléka, felső határként pedig a minimálbér kétszeresét vezessék be.

Szavai szerint a költségvetés számaiból az derül ki, hogy három hónapon belül nem lesz mindenkinek állása, a kormány hosszú távon is magas munkanélküliségre készül.

Bősz Anett (DK), azt emelte ki: először vannak olyan közös költségvetési javaslatai az ellenzéknek, amelyek elvezethetnek az alternatív költségvetés megalkotásához.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.02

MSZP: a cserbenhagyás helyett az újjáépítés költségvetésére van szükség!

Az egészségügyre és a szociális területre fordított források növelését szorgalmazta csütörtöki online sajtótájékoztatóján a szocialista párt két országgyűlési képviselője.

  • 2020.07.02

Törvénytelen luxusépítkezésekkel rombolja a tájat a NER-elit Tihanyban

Kiirtják az erdőt és elhordják a hegyet, csak hogy az övék legyen a legszebb panoráma.

  • 2020.07.02

Az Orbán-féle illiberalizmus nem jelentheti az utat Európa számára

Ezt Luxemburg külügyminisztere jelentette ki. Sőt, szerinte Magyarország már nem demokrácia. Orbán miatt tehát egyre jobban elszigetelődik Magyarország.