Lendvai Ildikó: A kormány azt hiszi, most mindent megtehet

Lendvai Ildikó: A kormány azt hiszi, most mindent megtehet

A Fidesz ténykedése miatt fekete húsvétnak nevezte az idei ünnepet Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke, a párt Programtanácsának vezetője.

A kormány szemlátomást úgy véli, most mindent megtehet. Járvány is van, többnapos ünnep is volt, az emberek másra figyelnek. Szabad a vásár. Nem is fecséreltek el egyetlen percet sem.

- jelentette ki Lendvai Ildikó friss Facebook-bejegyzésében. Pontról pontra fel is sorolta Orbánék leggyalázatosabb intézkedéseit.

1. Nagypénteken a munkarendet szabályozó új rendelet.

Lendvai Ildikó leírta: anélkül, hogy egy szót is egyeztettek volna a szakszervezetekkel, bejelentették a munkarendet szabályozó új rendeletet. Ezzel bevezették a 24 hónapos munkaidőkeretet, amely semmivé teszi a kollektív szerződéseket. Eszerint két év alatt lehet ledolgoztatni a most esetleg megrövidült munkaidőt. Az természetes, hogy ilyenkor rugalmasságra van szükség, de nem úgy, hogy a döntést a munkaadó a munkavállaló beleegyezése nélkül hozhatja meg.

Így a járvány után túlórapénz nélkül akár heti 60 órát is lehet dolgoztatni az alkalmazottakat. Remek: aki a vírust túléli, majd agyondolgoztathatják.

2. Szintén nagypénteken a részmunkaidő esetén adható állami bérpótlék szabályozása.

Kiderült, hogy ezt csak azon vállalatok kapják meg, amelyek működése "nemzetgazdasági érdek". Sajnos fenn áll a veszélye, hogy ez majd pofára megy.

Van egy fogadásom, kik azok, akiknek minden cége nemzetgazdasági érdeket szolgál.

3. Nagycsütörtökön a szakszervezeteknek kiküldött törvénytervezet.

A közművelődési szakszervezetek Nagycsütörtök délután kapták meg a törvénytervezetet. Ennek véleményezésére pedig mindössze kedd reggelig kaptak időt. Lendvai leírta: Szép, nyugodt húsvétjuk lehetett a szakszervezeteknek, hiszen egy tollvonással megszüntetik a kulturális terület minden dolgozójának közalkalmazotti státuszát, vele egy átmeneti szakasz után a nyugdíjba beleszámító jubileumi jutalmat, és a kis fizetést ellensúlyozó, előnyösebben számított végkielégítést. Aki nem fogadja el az új státuszát, kirúgják.

4. A legembertelenebb húsvéti akció: a kórházaknak húsvét alatt kellett volna szabaddá tenniük ágyaik nagy részét. 

A miniszter ukáza értelmében húsvét alatt a kórházaknak az ágyaik 60 százalékát szabaddá kellett tenniük. Így haza kellett zavarniuk még ellátásra szoruló betegeket. Nyilván kell majd hely a koronavírusosoknak, de nem azonnal és nem előkészítés nélkül.

Az Országos Rehabilitációs Intézet főigazgatóját máris leváltották, mert nem akarta vagy tudta kirakni gerinctörött, agysérült, frissen amputált betegeit.
Szerencsére vége az ünnepnek. A fiúk remélhetőleg abbahagyják a munkát, és kifújják magukat.

 

(Kiemelt kép: Lendvai Ildikó Facebook-oldal.)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.05

Kutatás: A Fidesz bármely jelöltjét megverné Karácsony Gergely

Ha most tartanák a választást Budapesten, nem lenne ellenfele a köztársaságpárti összefogás főpolgármesterének.

  • 2020.08.05

Átfogó állatvédelmi törvényjavaslatot dolgozott ki a Demokratikus Koalíció

A DK elkészítette állatvédelmi törvényjavaslat-csomagját, amivel hét törvényt is módosítana a párt - közölte Arató Gergely elnökségi tag.

  • 2020.08.05

Mátrai-gate: drágább a szemétválogató, mint maga az erőmű

Máig tisztázatlan, hogy pontosan mennyit szurkolt le az állam Mészáros Lőrinc strómannak a Mátrai Erőműért. Nemcsak a titkolózás óriási, de a kavarás is.