Lendvai Ildikó szerint jön a Rágalomária Orbántól

Lendvai Ildikó szerint jön a Rágalomária Orbántól

A teljhatalom vonzása mellett az is hajtotta őket, hogy az ellenzéki politikusokból és választókból víruspárti bűnbakot csináljanak, és a fél országon karaktergyilkosságot hajtsanak végre - véli az MSZP korábbi elnöke.

Mi nem nagyon szeretjük az operát, úgyhogy utána kellett nézzünk, de ha kedves olvasóink közül akadnak rajongói a műfajnak, bizonyára ismerik Rossini Sevillai borbélyából a Rágalomáriát. Erről a műről van szó. Egyébként szép, érdemes meghallgatni, magyar felirat is van hozzá.

Rátérve a politikára: Lendvai Ildikó, aki 2009-10. között az MSZP elnöke volt, szerint Orbán Viktor felcsúti miniszterelnök és fideszes csicskái az elkövetkező egy hétben ezt a rágalomáriát éneklik majd végtelenített formában. Persze nem ilyen szépen, hanem a tőlük megszokott pofátlan és gyűlölettől fröcsögő stílusban. Minden átkot és rágalmat az ellenzékre fognak szórni.

Lendvai úgy fogalmaz: "ellenzék lesz a hibás, hogy még mindig nincs maszk a háziorvosoknál és a gyógyszerészeknél, mert ugyebár ha a kormánynak teljhatalma lenne, már rég gondoskodott volna róla. Ha kell, maga is beállt volna a rabok mellé gyártani, vagy összeöltögette volna otthon a nagymama varrógépén. Minden újabb betegnél az ellenzékre mutogatnak majd: tetszik látni, mekkora a baj! Ha teljesen szabad kezet kaptunk volna, a vírus pisszenni sem merne".

Persze hazudnak, hiszen ahogy Lendvai Ildikó is kiemeli: természetesen egy szó sem igaz ebből. "Minden szükséges intézkedést most is megtehetnek, vagy (ha félnek az eddigi 15 napos veszélyhelyzet lejártától), megszavaztathattak volna most a parlamentben. De egyre inkább az az érzésem, nem is akartak az ellenzékkel semmilyen épeszű megoldásban megállapodni. Nincs értelmes magyarázatuk arra, mire kell a korlátlan idő, amely alatt parlament nélkül, vagyis akár minden indoklás híján szinte az összes törvény átléphető. "

Lendvai Ildikó szerint, ha a fideszesek akarnák, simán meg lehetne tartani a parlamenti üléseket interneten, hogy például Romániában is megteszik. Csakhogy nem akarják, ennek pedig egyrészt az az oka, hogy egyedül akarják a hatalmat gyakorolni, másrészt meg az, hogy mindenkiből bűnbakot csinálhassanak, aki nem szó nélkül bólogat nekik. Víruspártiak lettünk - legalábbis ezt mondja majd a Fidesz.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.03.31

Szabó Tímea: Áder egy ócska báb Orbán Viktor kezében!

A Párbeszéd országgyűlési képviselője nem hagyta szó nélkül, hogy Bajszosjános azonnal aláírta a felhatalmazási törvényt. 

  • 2020.03.31

Nemzetközileg is elítélik Orbán teljhatalmát, a Fidesz másra mutogat

Orbán koronázási ceremóniája nem mindenkinek tetszett. A magyar ellenzéki pártokon kívül számos más bírálója is van a Fidesznek.

  • 2020.03.31

Riasztóan keveset költenek Orbánék védekezésre

Nemzetközi összehasonlításban is jól látszik, hogy a koronavírussal kapcsolatban Orbán csak a szavak embere. Még Románia is többször annyit fordít a járványügyi intézkedésekre. Csak a hatalom megszerzéséért cselekszik.