Megnevezzük a kormány plakátjainak legnagyobb nyertesét, most minden zseton az övé

Megnevezzük a kormány plakátjainak legnagyobb nyertesét, most minden zseton az övé

Ketten kegyvesztettek lettek, de van egy személy, aki konkurencia nélkül kapja a megbízásokat.

2018 nyarán Csetényi Csaba és Kuna Tibor is váratlanul elesett a megbízásoktól, sőt utóbbi ellen büntetőeljárás is indult. Ezt követően lépett színre Balásy Gyula, aki konkurencia nélkül kapja a feladatot a kormánytól, hogy úgy nyomassa a propagandát a plakátokon keresztül, ahogy csak az a csövön kifér - írja a 444.hu.
Egészen pontosan Balásy saját maga vetélytársa, mert két cége, a Lounge Design és a New Land Media között oszlik meg a sok tízmilliárdos kampányok lebonyolítása.

2019-től nem az volt a kérdés, hogy Orbán melyik csicskája kapja a megbízásokat, hanem hogy Balásy két cége közül melyik. A korrekt versenyeztetés már teljesen eltűnt erről a piacról.

A Lounge vállalat 2019-es nettó árbevétele 9139 millió forint volt, 1089 millió forint adózott nyereséggel. Balásy tavaly 2 milliárd, idén 1,5 milliárd forint osztalékot vett ki csak ebből a cégből.

A Lounge Balásy másik cégéhez képest csak kismiska!

A New Land az igazi fogás! Ennek a cégnek a 2019-es mérlege még nem publikus, de egy konkurencia nélküli teljes évben, pláne, amikor egyre gyorsuló ütemben éget el a kormány közpénzt propagandára, aligha lesz kisebb a New Land bevétele

a tavalyi 52 milliárdnál(!).
A két cégből tavaly 6,3 milliárd forintos osztalékot vett ki Balásy. Mindezt konkurencia nélkül. Komolyan elhiszi bárki is, hogy ez ebben a formában korrekt?

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.02

MSZP: a cserbenhagyás helyett az újjáépítés költségvetésére van szükség!

Az egészségügyre és a szociális területre fordított források növelését szorgalmazta csütörtöki online sajtótájékoztatóján a szocialista párt két országgyűlési képviselője.

  • 2020.07.02

Törvénytelen luxusépítkezésekkel rombolja a tájat a NER-elit Tihanyban

Kiirtják az erdőt és elhordják a hegyet, csak hogy az övék legyen a legszebb panoráma.

  • 2020.07.02

Az Orbán-féle illiberalizmus nem jelentheti az utat Európa számára

Ezt Luxemburg külügyminisztere jelentette ki. Sőt, szerinte Magyarország már nem demokrácia. Orbán miatt tehát egyre jobban elszigetelődik Magyarország.