Milliós adót vetnek ki a luxusautók tulajdonosaira - csak nem itthon

Milliós adót vetnek ki a luxusautók tulajdonosaira - csak nem itthon

A franciák figyelnek a környezetszennyezés visszaszorítására, Orbánék meg a luxusautózók kiváltságaira.

A Hvg írta meg, hogy a francia kormány nagy döntést hozott: a leginkább környezetszennyező autók regisztrációs díja ugyanis 14 millió forintak megfelelő összeg, 40 ezer euró lesz.

A franciák szerint ugyanis a környezetet kell védeni, nem pedig a gazdagok pénztárcáját. Orbánéknál persze vélhetően ez az ötlet nem aratna nagy tetszést.

Igaz, ez az adó például helikopterekre és jachtokra nem érvényes, így például a luxusminisztert nem is zavarná egy ilyen adó. 

Nem úgy Dzsudzsák Balázst, aki hazaigazolása után máris megmutatta, hogy nem csak diplomataútleve van, de egy luxusautója is, amivel úgy tűnik, tilosban is lehet parkolni.

Egy ilyen hasznos adó helyett mit csinál a vámpírkormány? 6 milliárdért migránsozik tesztek helyett, magára hagyja az idősotthonok lakóit és elüldözi a maradék ápolót is az őket gúzsba kötő törvénnyel. 

De ha már az autóknál tartunk: Épp a napokban írtuk meg, hogy egy átlagbért kereső magyarnak két éven keresztül félre kell tennie a teljes fizetését egy új Opel Astra megvásárlásához. Ezzel szemben egy nyugat-európainak fél év alatt összegyűlik rá a szükséges pénz.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.19

Raktárkoncertek: Segítségnek álcázott NER-es pénzszivattyú

A koronavírus miatt szorult helyzetbe került zenészek a pénzek töredékét kapják, nagyot kasszíroznak viszont a NER-cégek, akik gyakorlatilag a szemünk előtt veszik át a rendezvényszervező ipart – természetesen az állam beleegyezésével.

  • 2020.10.19

Feketemunkásokkal bukott meg Orbán milliárdos haverja

Nemcsak lopnak, de csalnak is a fideszesek: A NAV buktatta le Garancsi István cégét. 

  • 2020.10.19

A második legrosszabbak vagyunk a világon járványvédekezésben

Ha az elmúlt 1 hét adatait nézzük, akkor a világon második leggyorsabban nálunk nő a halálozások aránya.