Orbán 3 millára emeli Áder csicska fizetését

Orbán 3 millára emeli Áder csicska fizetését

Úgy tűnik, januártól ismét emelkedni fog Áder János köztársasági elnök fizetése, sőt több különleges jogállású szerv vezetője is hasonlóakra számíthat. Megint zenghet a bajszos szar Budapest utcáin!

Áder János fizetése most sem rossz egy golyóstollhoz képest, amivel bármit alá lehet íratni. Jelenleg a köztisztviselői illetményalap 39-szeresét, azaz 1,5 millió forintot kap havonta. Legalábbis hivatalosan.

A jövőben azonban folyamatosan emelkedő fizetésre számíthat, hiszen illetményét a házelnökéhez fogják kapcsolni, amely a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó keresetén alapul. Ez magában is abszurd, hiszen Áder az aláírásokon túl maximum egy díszpárna szerepét tölti be, semmi köze a nemzetgazdasági teljesítményhez. De hogy ez mit is jelent konkrétan?

Áder csicskaelnök fizetése a duplájára nőhet: 3 millió körüli illetményre számíthat jövőre. A felesége pedig kétfős titkárságot alkalmazhat és autóhasználatra is jogosult. Nem rossz!

Az országgyűlési képviselő államtitkárok alapilletménye a jelenlegi 463 ezer forint marad, amihez 50 százalék illetménykiegészítés és 65 százalék vezetői pótlék jár majd. A másik csoportba tartozó, nem képviselő államtitkárok fizetését a közigazgatási államtitkáréhoz igazították, ez 1,5-1,9 millió forint közé eshet és a miniszter fogja megállapítani. Az államtitkároknak tavaly ősszel 1 millió 296 ezer forintra emelték a díjazásukat, a helyettes államtitkárok fizetését pedig márciusban 972 ezer forint körüli összegre. 

Az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének fizetését a Kúria-elnök illetményének 120 százalékában határozták meg. És mivel jövőre egy másik törvénymódosítás a Kúria elnökének fizetését is meg fogja emelni, így

az Ab vezetője a mostani havi 1,5 millió helyett 3,8 millió forintot kaphat.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a közigazgatási államtitkári illetmény felső határának megfelelő, 1,9 millió forintos fizetésre lettek jogosultak. Sokkal több ez, mint amennyit ezidáig kerestek, ugyanis az összeg eddig 660 ezer-1,4 millió forint között megállt. És lássuk be, az sem volt kevés. 

A törvényalkotási bizottság javaslatára az eredeti javaslatban tervezettnél nagyobb mértékben emelkedik az alapvető jogok biztosának, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének illetménye.Jelenleg 1,5 millió forintot zsebel be havonta az ombudsman és a NAIH elnöke, de ez is meg fog változni és a jövőben közel 2,4 millió forint üti majd a markukat. 

Gazdasági Versenyhivatal elnökének havi bevétele a legdurvább, hiszen 1,7 millióról 4 millióra fog nőni, amelyet a jegybankelnök fizetéséhez kötnek, ahogy a Magyar Energetika és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének juttatását is, amely 3,2 millióról szintén 4 millióra emelkedik. Ugyancsak a nemzeti bank elnökének fizetése határozza meg a Közbeszerzési Hatóság elnökének juttatását, amely 2,6 millióról 4 millió forintra nő.

Erre van pénze az országnak. CT-re és MR-re? Arra nincs. Megint zenghet a bajszos szar Budapest utcáin!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.19

Bevette a Fidesz a Kúriát is: Polt csicskája lesz a főbíró

Varga Zsolt Andrást választották meg a Kúria elnökének, aki korábban Polt Péter fideszes főügyész helyettese volt.

  • 2020.10.19

Raktárkoncertek: Segítségnek álcázott NER-es pénzszivattyú

A koronavírus miatt szorult helyzetbe került zenészek a pénzek töredékét kapják, nagyot kasszíroznak viszont a NER-cégek, akik gyakorlatilag a szemünk előtt veszik át a rendezvényszervező ipart – természetesen az állam beleegyezésével.

  • 2020.10.19

Feketemunkásokkal bukott meg Orbán milliárdos haverja

Nemcsak lopnak, de csalnak is a fideszesek: A NAV buktatta le Garancsi István cégét.