Szakszervezetek: a kormány függessze fel a Nemzeti alaptanterv bevezetését!

Szakszervezetek: a kormány függessze fel a Nemzeti alaptanterv bevezetését!

Közös levélben kéri a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Civil Közoktatási Platform, valamint több civil és szakmai szervezet a kormánytól, hogy a koronavírus-járvány miatt függessze fel a Nemzeti alaptanterv (Nat) szeptemberi bevezetését és átmenetileg a szakképzés átalakítását is. 

Az Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek, Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek címzett levélben a Nat elhalasztására vonatkozó felvetést azzal indokolták, hogy rendelkezésre álló idő rendkívül rövid, az elvégzendő feladatok elől elvonja az időt az átállás a digitális munkarendre.

A halasztással a rendkívüli helyzetben szerzett tartalmi, módszertani tapasztalatok beépíthetők lennének az új tantervbe.

Kitértek arra is: önmagban is feszültséget jelent, hogy az új és módosított tankönyvek nem készültek el és a könyveket látatlanban kellene megrendelni, és ezt a Nat bevezetésének elhalasztásával enyhíteni lehetne.

A közelgő érettségivel kapcsolatban azt kérik, hogy az alternatív időpontok, megoldási javaslatok kidolgozásába vonják be a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a diákság képviselőit.

A szakképzésben különösen aggályosnak tartják 30 ezer dolgozó munkajogi helyzetének átalakítását olyan időszakban, amikor rendkívüli munkajogi intézkedéseket kellett már, és minden bizonnyal kell is még foganatosítani.

Minimális elvárásként szükségesnek tartják az egyéb szabályok, rendelkezések hatályba léptetésének újragondolását is - jelezték a levélben.

 

(MTI)

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.01

Megnyitották a kiskunhalasi konténerkórházat, de orvosokból még mindig nincs elég

A kórházi kezelésre szoruló betegek száma olyan dinamikával emelkedett, hogy a jelenlegi körülmények között a városi Semmelweis kórház már nem tudta biztosítani az ellátásukat. Orvosokat, ápolókat a környező térségekből vezényelnek át.

  • 2020.10.01

Dobrev Klára: A nyugodt időskor nem kell, hogy kiváltság legyen

Október 1-je az idősek világnapja. Az Európai Parlament alelnöke szerint az időseinkkel nemcsak ezen a napon kell törődnünk, hanem az év minden napján. Ez az, amit a vámpírkormány évek óta nem tesz meg.

  • 2020.10.01

Az Alapjogokért Központ mögött álló cégbe dől a lé, de nem tudni, honnan

660 milliós támogatás folyt be az Alapjogokért Központ mögött álló Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. nevű cégbe tavaly - írta meg a korrupciófigyelő K-Monitor oldal.