Szél Bernadett karanténba vonult

Szél Bernadett karanténba vonult

Az ellenzéki országgyűlési képviselő elmesélte, mekkora káosz van a tesztelések körül.

Nálam is “helyzet van”: kiderült, hogy múlt pénteken munkavégzés közben kapcsolatba kerültem egy mára már igazolt fertőzöttel. Innentől kezdve jöttek is a közvetlen tapasztalatok tesztelés-ügyben.

- Közölte Facebook-oldalán Szél Bernadett ellenzéki országgyűlési képviselő. Részletezte: Budakeszin nincs covid-teszt, a János-kórházba irányították, ahol a telefonközpontos először a felvőbeteg-osztályra küldte, aztán ide-oda kapcsolgatták, és a végén „valószínűleg itt nincs tesztelés” állásfoglalással zárták a beszélgetést.

Ezt követően Szél a magánszektroban is próbálkozott. Ott az első három, általa felhívott intézményben közölték, hogy csak kiszállással tesztelnek, ez a hatósági ár duplája lenne. 2-5 napon belül kijönnek, leveszik a mintát és utána 2 napon belül van meg az eredmény. Ez Szél Bernadett ötfős családjának körülbelül egy hét karantént jelentene.

Biztos van más eljárásra is példa, nálam ez konkrétan így alakult -- és azért ez messze nem kellene, hogy így legyen.

Szél Bernadett az ügy kapcsán felidézte, hogy régóta és sokan követelik az ingyenes és tömeges tesztelést: ezt rég meg kellett volna szervezni, a lakosság és az egészség szolgálatában, amit a gazdaság is megköszönne!

Mindenkinek nagyon sok erőt és jó egészséget kívánok, viseljük a maszkot, tartsunk távolságot — ha szerencsém van és nem kaptam el, az nagy eséllyel emiatt lesz! Vigyázzunk egymásra!

Az ellenzéki országgyűlési képviselőnek a karanténba vonulás miatt kellett kihagynia a biatorbágyi Madár-forrás megmentéséért szervezett tiltakozást. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Biatorbágy vezetése a kirándulók és bringások kedvelt pihenőhelyénél tervez  egy műfüves focipályás sportkomplexumot létesíteni. 

Ez ellen a pusztítás ellen állt ki Szél Bernadett civilekkel közösen. 

Bár a független képviselő nem tudott részt venni a tüntetésen, egy munkatársa felolvasta üzenetét, amiben kijelenti:

Én, amit elkezdtem, azt folytatom, és végig is viszem, erre számíthatnak! Nekünk zöldeknek ugyanis van egy fontos elvünk: semmit rólunk nélkülünk. Magyarul nem lehet átlépni az itt élő embereken.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.24

Dobrev: A fideszesek nem akarnak tisztességes fizetést a magyaroknak

A fideszes képviselők nem szavazták meg, hogy tisztességes fizetést kapjanak a magyarok. Szerencsére így is elbuktak.

  • 2020.10.24

Gulyás poénkodik, miközben rettentő sokan halnak meg korona miatt

Egy ismert járványszakértő szerint gyorsvonattal rohanunk a vesztünkbe, de Gulyás Gergely csicskaminiszter mindenkit megnyugtat: "a kormány és tanácsadói késsel-villával esznek, ha együtt vacsoráznak". Mi van?

  • 2020.10.24

Orbán minden bűnét az orvosokra kenné

Hibát hibára halmoznak, amit most Orbán kétségbeesetten próbál lerázni magáról. Mindhiába, a magyarok tisztán látják, mit művel Orbán és kormánya.