Tesztekre nem költ a Fidesz, de migránsokkal 6 milliárdért riogatnak

Tesztekre nem költ a Fidesz, de migránsokkal 6 milliárdért riogatnak

A járvány nem érdekli a felcsúti miniszterelnököt, csak a migránsozós kamukampány céljai számítanak.

Ahogy mi is megírtuk, csődöt mondott a Fidesz-kormány járványkezelési stratégiája. Orbán Viktor szerint a halálozások számát kell alacsonyan tartani, ebben pedig csúnyán vesztésre állunk a vírussal szemben. Közben a Fidesz mintha a problémával sem lenne tisztában. Fölösleges és értelmetlen dolgokra költenek el egész vagyonokat, a védekezéssel viszont nem foglalkoznak.

Dől a pénz a határhoz!

Ebben a nehéz helyzetben valamiért a „rendkívüli migrációs nyomás” kezelése a legfontosabb a vámpírkormánynak. Már áprilisban is küldtek erre a célra plusz 30 milliárd forintot. Most ezt is megfejelték újabb 6,6 milliárd forinttal. Pedig ahogy a Népszava is megírta, a határhoz érkezők száma nagyon messze van attól, hogy egyáltalán nyomásnak lehessen nevezni.

Inkább ingyen tesztekre költenének ekkora összegeket. Akkor lenne valós képük arról, hogy hányan fertőződtek már meg az országban. Ez is bizonyítja, hogy a Fidesznek fontosabbak a saját kampánycéljai, mint a magyar emberek élete!

Komolyan ez most a legfontosabb? Amikor a koronavírus miatt naponta több tucat ember hal meg, és ezrek veszítik el a munkájukat? Felháborító!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.21

Orbánék jövőre 118 milliárdot adnak a legnagyobb állami hazugsággyárnak

A közmédiának csúfolt, valójában a Fidesz szekerét toló MTVA az eddigieknél is magasabb rekordköltségvetésből gazdálkodhat 2021-ben.

  • 2020.10.21

Lassan semmi értelme figyelni Müller Cecília adatait

Egy nap alatt 48-an haltak meg, összesen 1259 regisztrált áldozata van hazánkban a koronavírus-járványnak.

  • 2020.10.21

Kunhalmi Ágnes: az igazság végül mindig utat tör magának

Az MSZP társelnöke üdvözli az Orbán hazug lakájmédiáját elmarasztaló bírósági ítéleteket.