Ujhelyi István: Orbán az EU-t hibáztatja a kormány bűneiért

Ujhelyi István: Orbán az EU-t hibáztatja a kormány bűneiért

Közös európai egészségügyi stratégiára és ehhez szükséges költségvetésre van szükség. Orbán Viktor felelőssége is, hogy ez megvalósulhasson. A miniszterelnöknek ezen kívül az itthoni helyzettel kapcsolatban is igazat kellene mondania.

Ujhelyi István az MSZP Európa Parlamenti képviselője az európai egészségügyről beszélt online sajtótájékoztatóján. Szerintem Orbán Viktornak az a feladata, hogy segítse az együttműködést. Az itthoni helyzettel kapcsolatban pedig nyílt tájékoztatást követelt a miniszterelnöktől.

"A miniszterelnök pénteken a közszolgálati rádióban, kritika és valódi kérdések híján, egy mikrofonállványba elmondott szokásos szónoklatában ismét hazudott."
Az MSZP-s politikus szerint Orbán azért nem mond igazat, mert tudja, hogy a kormány elhibázott lépései miatt néhány héten belül nagyon súlyos lesz a járványhelyzet. Orbán és a kormánypropaganda gépezete megágyaz a várható egészségügyi, gazdasági és szociális krízisnek. Bűnbakokat keresnek.

A Fidesz szokásához híven megint az EU-t, az ellenzéket és a segíteni próbáló civileket fogja vádolni.

A kormányzat képtelen kormányozni. Valójában csak egy nagy propagandagépezetről és egy oligarchahálózatról beszélünk, mint egy maffiában, valódi kormányzás nem zajlik az országban.

Ujhelyi reagált Orbán és a csicskási EU-ellenes kirohanásaira.

A miniszterelnök az Európai Uniót próbálja meg bűnbakként beállítani egy olyan kérdésben, amiért a teljes felelősséget neki kell viselnie!
Az egészségügy nem az EU hatáskörében van. Azért kizárólag a kétharmados Fidesz-kormány a felelős.

Orbán pénteken azt hazudta, hogy Magyarország nem kap semmiféle pénzt az EU-tól. A felcsúti miniszterelnök szerint az már a mi pénzünk. Ujhelyi szerint ezt valószínűleg úgy érthette Orbán, hogy az a pénz az övé és politikai holdudvaráé.

Nagyságrendileg legalább 1000 milliárdnyi védekezéssel kapcsolatos intézkedésre költhető európai uniós forrást találtunk, amit még Magyarország kormánya nem adott oda senkinek. Lehet, hogy a felcsúti stadion páholyában már odaígérte valakinek Orbán Viktor.

Ezekből a pénzekből kellene a kormánynak a kifizetni a járvány miatt munka nélkül maradottak segélyezését, ebből kellene megemelni az egészségügyi dolgozók fizetését, és ebből kellene újraindítani a gazdaságot.

Jelenleg az egészségügy kizárólag országos hatáskörben van. Nevetséges hazugság, hogy Orbánék azért az EU-t hibáztatják.
  • 2019-ben csak a GDP 6,6%-a ment egészségügyi költésekre. Ennek egy jó része pedig magánfinanszírozás, tehát nem az állam fizette.
  • 2010 óta mintegy 7000 orvos távozott Magyarországról.
  • 25 ezer ápoló hiányzik a rendszerből.
  • Az egész EU-ban csak Bulgáriában és Romániában alacsonyabb az egészségügy színvonala. Tehát Magyarország a harmadik legrosszabb.

Ujhelyi István beszámolt arról is, hogy az Európai Parlamentben kezdeményezte a közös európai egészségügy kialakítását, és a következő hét éves költségvetés ehhez való igazítását.

"Legyen egy európai egészségügyi minimum program! Egy olyan minimum, ami minden egyes európai polgár számára, így nekünk magyaroknak is ugyanazt az egészségügyi ellátást biztosítja."

Mivel ez először miniszterelnöki szinten dől el, így Orbánnak is nagy felelőssége van abban, hogy belássa, csak ezzel a stratégiával lehet a továbbiakban megelőzni a koronavírushoz hasonló járványokat, illetve leküzdeni a kihívásokat.

"Orbán Viktornak ott van a felelőssége, hogy a bicikli küllői közé ne botot dugjon, hogy Európa fölboruljon és azon ő kárörvendjen, hanem inkább segítse a közös megoldásokat." - összegezte Ujjhelyi a lényeget.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.29

Már 80 ezren aláírták a "STOP Balaton-törvény!" petíciót

Hatalmas ellenállás alakult. Már csaknem 80 ezren állnak ki a Balaton és természeti kincseinek megóvása érdekében.

  • 2020.05.28

Szabó Szabolcs rámutatott: Orbánék nagyon trükkösen szüntetik meg a válsághelyzetet

Csepel-Soroksár független országgyűlési képviselője szemléletesen mutatta be Orbán trükközését.

  • 2020.05.28

DK: a kormány adja vissza az önkormányzatoktól elvett forrásokat!

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy adja vissza az önkormányzatoknak a koronavírus-járvány során tőlük elvett forrásokat.