Két évet vesz el az életünkből a légszennyezettség

Két évet vesz el az életünkből a légszennyezettség

A legszennyezettebb országokban akár 10 évvel is rövidülhet az élet a rossz levegő miatt.

A légszennyezettség jelenti a legnagyobb kockázatot az emberi egészségre – jelentette be a Chicagói Egyetemen működő Energiapolitikai Intézet. Ezt az általuk kialakított, a légszennyezettség és a rövidülő élettartam közötti összefüggést kimutató index alapján állítják.

A legkomolyabb veszély!

A mérés a finompor-részecskék okozta szennyezést mérte elsősorban. Banglades, India, Nepál és Pakisztán van a legrosszabb helyzetben. Itt az erdőtüzek mellett, a közlekedés és az erőművek is nagyban rontják a helyzetet. Ezekben az országokban akár 10 évvel is rövidülhet az élet a pocsék levegő miatt. A helyzet pedig nagyon sokat romlott az utóbbi években.

Európa javulófélben!

Európában, Japánban és az USA-ban javult a helyzet. De még így is két évvel rövidül meg az itt élő emberek élete a szennyezett levegő miatt. A tavaly ősszel közül adatok szerint pedig még így is évente 400 ezer ember hal meg Európában a légszennyezettség miatt. Michael Greenstone a mostani kutatás atyja elmondta:

Hosszú távon a légszennyezettség jóval nagyobb veszélyt jelent, mint a koronavírus. Az emiatti terhelés ráadásul Covid-19 megbetegedés esetén megnöveli az egészségügyi kockázatokat.

Fel kell vennünk a harcot a légyszennyezettség ellen a saját érdekünkben!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.13

DK: Minden nap számít a parlagfű elleni küzdelemben!

A kormánynak többletforrást kell biztosítania a parlagfű elleni védekezésre - jelentette ki Oláh Lajos.

  • 2020.08.13

Időjárás-előrejelzés

Milyen idő várható ma, holnap és holnapután?
  • 2020.08.12

Valójában egy plázát húz fel Néprajzi Múzeum néven a Fidesz

Az ocsmány, modern épület alig egytizedébe fogják beszorítani a páratlan néprajzi gyűjteményt.