Évek óta szívjuk, most kiderült: halált okozhat az e-cigi

Évek óta szívjuk, most kiderült: halált okozhat az e-cigi

7 ember halála és legalább 380 ember megbetegedése kellett ahhoz, hogy kiderüljön, még a tudósok sincsenek tisztában azzal, milyen negatív hatásai vannak hosszú távon az e-ciginek. 

Szeretjük, amikor behülyítik a népet, és eladják a naiv embereknek az e-cigit, olyan maszlag reklámszövegekkel, mint a segít leszokni a dohányzásról és kevésbé káros, mint a cigaretta. Azt az apró részletet azonban valahogy elfelejtették közölni, hogy még az orvosok és kutatók sem jöttek rá, hogy a benne lévő mérgező anyag vagy a túlzott használata mihez vezethet. Úgy tűnik, valamelyik halálhoz.

Az Amerikai Egyesült Államokban hét halálos áldozatot követelt és számos súlyos megbetegedést okozott az e-cigaretta.

Mindenki javarészt ugyanazokat a jeleket sorolta fel: hányás, láz, mellkasi fájdalom, nehéz légzés, köhögés és fáradtság érzete. Ezen kívül azonban egyelőre még nem sokat tudni, minden esetet talány és aggodalom övez. A hagyományos cigarettával ellentétben, az e-cigiben lévő káros anyagokról keveset írnak. Sőt, arról is, hogy egyáltalán melyek ezek. Az meg végképp sokkoló, hogy az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyeletet (FDA) még csak MOST igyekszik papírra vetni, hogy pontosan milyen anyagok is találhatóak az e-cigiben.

Senki nem tudja, pontosan mi van benne és mi a hatása

A helyzetet csak tovább bonyolítja az, hogy ezeknek az anyagoknak a nagy része több fokozatban is működésbe hozható, ami a hatásuk esetleges változásával járhat. A növényi glicerin és propilén-glikol kombinációjából álló nikotintartalmú liquidek is felelősek lehetnek a problémákért, mert akár önmagukban is képesek fertőzést okozni a tüdőben, akkor is, ha nem tartalmaznak ízfokozót.

Az ízesítőkkel is akadnak problémák, károkozó hatásuk azonban eltérő, és belélegezve és lenyelve egész másképp hatnak. „Jó példa a vaníliaízesítő, ami teljesen biztonságos szájon át fogyasztva, de e-cigarettában ugyanez már nem mondható el róla. Egyes ízesítők ugyanis hő hatására lebomlanak, ilyenkor pedig olyan molekulák képződnek, amiket egyébként a folyadék nem is tartalmaz.” - írta nemrég a 24.hu egyik cikkében.

Az amerikai államokban a megbetegedettek több, mint nyolcvan százaléka marihuánás liquiddel használta az e-cigit, ami ott ugye legálisan kapható. Ezzel egyszerre juttatták a szervezetükbe az imént említett THC-t és az E-vitamin egyik megjelenési formáját, a d-alfa-tokoferil-acetát. Utóbbit előszeretettel használják táplálékkiegészítőnek, amivel nincs is baj, de olajszerű tulajdonságait azonban összefüggésbe lehet hozni a tünetekkel.

Egyesült Államok Járványügyi Hivatala azt javasolja, hogy hagyjanak fel az emberek az e-cigi használatával, amíg nem történik előrelépés az ügyben.

Hozzávetőlegesen 1,5 millió tini szívja rendszeresen az e-cigit, a használók átlagéletkora pedig 19 év. Míg az EU-ban korlátozva van az e-cigarettához tartozó folyadékok nikotinszintje, addig az Egyesült Államokban nincs erre szabályozás. Ennek értelmében jóval erősebb dózisban tudnak termékeket előállítani és árusítani.

Hiába a sok megoldatlan eset az e-cigit illetően, a statisztikák sajnos a felhasználók számában növekedést mutatnak: ami 2011-ben még csak 7 millió volt, az 2018-ban már 41 millióra ugrott. 2021-re ezt a számot már 55 millióra becsülik. Kivéve persze, ha addig be nem bizonyítják, hogy jóval veszélyesebb, mint azt valaha gondolták volna.

via

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.03.30

Liu testvérek: Pekingből is elhoznák az aranyat!

Otthon edzenek és motiváltan készülnek a következő szezonra, valamint a 2022-es pekingi téli játékokra a Liu testvérek, Shaolin Sándor és Shaoang olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázók.

  • 2020.03.30

Ezért fáj a fejed: 10-15 fokot esett vissza a hőmérséklet 24 óra alatt

Jelentősen visszaesett a hőmérséklet, továbbra is jelentős hőingás várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

  • 2020.03.29

Matthias Horx: Ez nem az apokalipszis, ez egy új kezdet

Matthias Horx, jövőkutató elmagyarázza, hogyan érdemes tekinteni a koronavírus-járvány által okozott krízisre. Szerinte egy teoretikus jövőből visszatekintve egészen másképp élhetjük meg most ezeket a pillanatokat.