A nagykanizsai fideszes csipet-csapat kihasználva a teraszozást, össze is röffent egy kávéra, amit egy közös képpel világgá is kürtöltek.
Berta Krisztián, kanizsai demokrata képviselő persze nem hagyta annyiban, elmondta véleményét az Orbán-bábok színészkedéséről.
Államtitkár úr, megnyugodhat: magam és magunk is támogatni fogjuk a vendéglátósokat, de feltennék Önnek egy kérdést: A Kormány miért nem támogatta a vendéglátósokat? Valós segítségre gondolok, nem olyanra, amit Önök segítségnek hívnak - írta Facebookon.
Azzal folytatta, hogy a polgármester urat is nem egyszer kérték, hogy járjon közbe a bajba jutott vendéglátósok érdekében is. A fideszes csicskától érkezett válasz azonban csak személyeskedés és kioktatás volt.
Berta elmondta, ő elhiszi, hogy jólesett a kávé, a gyümölcslé, de a bajba jutott vendéglátósoknak is jól esett volna a valódi segítség. Leszögezte, ők viszont nem számíthattak Cseresnyésékre és a kormányra.
Míg Cseresnyés Péter milliós fizetést húz, minket közmunkára küldene a Fidesz
Orbán Viktor, Cseresnyés Péter, a fideszes haverok, rokonok és strómanok olyan luxusban élnek, hogy mi azt elképzelni sem tudjuk. Minket, tisztességes nagykanizsai lakosokat meg közmunkára küldenek, ha nincs munkánk. Elképesztő ez az aljasság!
Berta Krisztián: az intézkedéseik úgy védték meg a magyarok életét, hogy közben meghalt 25 ezer honfitársunk
A kanizsai képviselő úgy véli, az Orbán-kormány nem csak meg akarja hosszabbítani a veszélyhelyzetet, hanem meg is fogja.
Nagykanizsai emberek tömegét üldözheti el Cseresnyés Péter és Orbán Viktor alkalmatlansága
Az EU-ban alig van olyan ország, ahol olyan keveset keresnek a munkások, mint Magyarországon. Nem csoda, ha nagykanizsai emberek tömege menekül külföldre Orbán káoszkormánya elől.
5 főbűn, amit Orbán és Cseresnyés Péter elkövettek a nagykanizsai emberek ellen a járvány alatt
Annyi bűnt követett el a káoszkormány a nagykanizsai emberek ellen a járvány kirobbanása óta, hogy szinte lehetetlen 5-öt kiválasztani közülük. Mi mégis megpróbálkozunk vele.
Cseresnyés Péter nem védi meg a nagykanizsai tanárokat, diákokat és szülőket sem - SZAVAZÁS
Hiába rettegnek teljes joggal a tanárok és a szülők, hiába figyelmeztetnek szakértők az iskolanyitás veszélyeire. Orbán Viktor és hű csicskája, Cseresnyés Péter nem hallgatnak most sem az okosabbakra. Ezzel pedig emberéleteket sodorhatnak veszélybe.
Támogasd az ezalényeg.hu szerkesztőségét, hogy ne hallgattassanak el minket!