Dr. László Imre nemet mond az újbudai fák kiirtására

Dr. László Imre nemet mond az újbudai fák kiirtására

A közös ellenzéki polgármester-jelölt szerint mindent meg kell tenni a Hamzsabégi úti park fáinak barbár kiirtása ellen, mert ez az emberek és a környezet érdeke is.

 

Dr. László Imre, Újbuda közös ellenzéki polgármester-jelöltje Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kerület fideszes vezetése esztelen, brutális, értelmetlen fapusztításra készül a Hamzsabégi úti parkban. A park a helyi kutyasétáltatók, a kisgyerekes családok, a futók és a biciklisták, valamint az ingatlantulajdonosok érdekterületét is képezi.

Dr. László Imre: Fel kell lépnünk a barbár fairtás ellen!

Mivel már ki is jelölték a kivágásra ítélt fákat, látható, hogy ostoba módon még az idén tavasszal ültetett csemetéket is kiirtanák.

Dr. László Imre szerint mindent meg kell tenni, hogy október 13-ig ne vághassák ki a park fáit. Ennek érdekében petícióval is tiltakozik a fairtás ellen. Mint írja: október 13-ig meg kell védeni a fákat, utána pedig polgármesterként fogok fellépni a védelmükben.  

Petícióval tiltakozik

A már többszáz aláírásnál tartó petíció itt érhető el.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.25

Hatmilliárdot biztosít a kormány a Lánchíd felújítására

Biztosítja a kormány a Lánchíd felújítására még Tarlós István főpolgármesternek megígért hatmilliárd forintot - közölte a Miniszterelnökség államtitkára a Kossuth Rádióban.

  • 2020.05.19

Tarlós öröksége: baj van a felújított metrókkal

A segédüzemi invertert az alvázhoz rögzítő füleknél sorozatban repedések jelentkeznek, a BKV ideiglenesen drótkötéllel oldja meg a problémát - írta a Metróért Egyesület.

  • 2020.05.18

Mától megszűnik Budapesten a kijárási korlátozás

Látogathatók a közterületek, a parkok, a szabadtéri játszóterek, a strandok, a szabadtéri fürdők, az állatkertek és a szabadtéri múzeumok, valamint minden üzlet és szolgáltató nyitva tarthat.