Orbán pesti srácai kénytelenek voltak közzétenni egy helyreigazítást, amiért korábban valótlan állítást tettek Terézváros polgármesteréről. Mondjuk ki, kamuztak, amibe bele is buktak.
Hazudott a Pesti Srácok. Megint. Ezúttal Soproni Tamást próbálták lejáratni, de nagyon mellé lőttek, ha azt hitték, hogy a polgármester annyiban hagyja a dolgot.
„2019. október 10-én “Továbbra is csak terel a terézvárosi momentumos Soproni Tamás polgármester-jelölt a Kicune Bt. adótartozásával kapcsolatban” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Soproni Tamásnak a terézvárosi önkormányzattal szemben köztartozása állna fenn. Ezen valótlan állításért és azért, hogy Soproni Tamást úgy állítottuk be, mint aki a kerületet meg akarta károsítani, elnézést kérünk” – erről a tömör helyreigazításról elmondhatják, hogy legalább egyszer sikerült megírniuk az igazat.
Soproni Tamás is hasonló álláspontra jutott:
Naponta nyeri a pereket Niedermüller Péter a Fidesz-propaganda ellen
Ezúttal a Magyar Nemzetnek kell helyreigazítást közzétennie, amiért szánalmas hazugságot írtak meg a polgármesterről.
Ítélet: hazudott Orbán lapja Kunhalmiról
Megint hazudott Orbánék lapja. Meglepődik még ezen bárki is? Valószínűleg nem. A Magyar Nemzet pert vesztett Kunhalmi Ágnessel szemben.
Habony: az órám töredékébe kerül annak, amit írnak
Nem akárkitől kapott levelet szerkesztségünk kedden délben. Habony Árpád jelentkezett be, hogy az órájáról mondjon valamit.
Újabb bírósági ítélet mondta ki: Hazudozott Orbán csicskamédiája
Ezúttal az bizonyosodott be, hogy Krekó Péterről és a Political Capitalről hazudozott az aljas propagandamédia. Van bőr a képükön.
A TV2 hazudott Juhász Péterről - négy év kellett, hogy ezt kimondja a bíróság
Iszonyatosan sok helyreigazítást kell közölnie a kormánypropagandát harsogó Tv2-nek, amiért undorító hazugságokat állítottak 4 éve Juhász Péterről.