A Fidesz-kormány lenyúlja Budapest pénzét

A Fidesz-kormány lenyúlja Budapest pénzét

30 éve először állna elő olyan helyzet, hogy nem az állam támogatja a fővárost, hanem Budapest finanszírozza az államot 7 milliárd forinttal.

Karácsony Gergely főpolgármester nem megy a szomszédba, ha őszinte beszédre van szükség. Oldalán a következőket írta a Fidesz-csicskák Budapest fejlesztésével kapcsolatos hazugságairól szólva.

Nem asszisztálunk ahhoz a hazugsághoz, mintha a kormány Budapest fejlesztésében lenne érdekelt, nem csinálunk úgy, mintha nem jelentene valóságos veszélyt a budapestiekre, hogy a kormány a költségvetéssel elkezdte Budapest totális kivéreztetését. Nem csilivili látványterveket kell most nézegetnünk, hanem megküzdeni ezzel a károkozással, ellenállni a budapestiek megsarcolásának.
Karácsony Gergely azt írta: 29 milliárd forintos támogatással 36 milliárdos elvonás áll szemben, vagyis 30 éve először állna elő olyan helyzet, hogy nem az állam támogatja a fővárost, hanem Budapest finanszírozza az államot, és Budapest nettó befizetője lenne a központi költségvetésnek 2021-ben. 

Mint ismert, a kormány jövőre sem adná vissza az önkormányzatoknak a járványhelyzetre hivatkozva elvont gépjárműadót, valamint a négyszeresére emelné az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás mértékét a tehetősebb településeknél.

Karácsony szerint mindezt tetézi az is, hogy a Fidesz-kormány "a helyi iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettségének eltörlésével azt a bevételt, amely tavaly még több mint 20 milliárdos forrást jelentett a fővárosnak, idén 0, azaz nulla forintra csökkenti".

Van még kérdés? Orbán véres bosszút állnak Budapesten, mert mi fővárosiak kiálltunk magunkért, és egy fideszes báb helyett igazi főpolgármestert választottunk magunknak. Át fogjuk vészelni ezt is, Budapest nem hagyja magát!

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.07

10000 gyerek nyári táborozását támogatja a Fővárosi Önkormányzat

Ezzel próbálunk segíteni a járványhelyzet és a kijárási korlátozások, iskola- illetve óvoda bezárások miatt szabadsághiánnyal küzdő szülőknek - írta közösségi oldalán Karácsony Gergely baloldali főpolgármester.

  • 2020.07.04

Karácsony Gergely: a Lánchídon nem lesz tűzijáték!

A főpolgármester ismét egyértelművé tette, hogy nem engedi Orbánéknak, hogy rakétákkal pakolják tele a hidat. Azt is megismételte: a Lánchíd felújítását mindenképp elvégzi Budapest.

  • 2020.07.03

Újabb lépés az emberségesebb Budapest felé

Budapest főpolgármester-helyettese ivókutatakat adott át az M3-as metró állomásain.