Már tavasszal elkezdődhet a Lánchíd felújítása

Már tavasszal elkezdődhet a Lánchíd felújítása

Budapest vezetése nem hagyja, hogy Orbán és bábjai tovább hátráltassák a Lánchíd felújítását. Még ebben a hónapban kiírhatják az erről szóló közbeszerzést.

A Lánchíd felújításának ügye olyan, mint egy három lábú asztal. Ha valamelyik lába hiányzik, akkor az asztal felborul. Ráadásul az sem mindegy, hogy ezek a lábak milyen sorrendben kerülnek be - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Tüttő Kata, Budapest főpolgármester-helyettese.

Tüttő Kata: "A Lánchidat fel fogjuk újítani!"

Hozzátette, hogy az első és legfontosabb láb az a műszaki tartalom. Azaz, hogy tudjuk, mit építünk, hogy tudjuk, mi a legjobb megoldás műszakilag. A második legfontosabb láb a pénzügy. Ez határozza meg, hogy az első lábból, mi valósulhat meg.

(A képen Szőke Gábor, a Budapest Közút Zrt. vezérigazgatója, Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes és Fendrik László, a BKK vezérigazgatója.) 

A második láb sajnos billeg, mert a kormány még mindig nem adta oda azt a hat milliárdot sem, amit 9 hónapja ígérget. Sőt, csak pénzt vont el a fővárostól. Egész pontosan 22 milliárd adóbevételt.

Mindezek mellett Tüttő Kata bízik abban, hogy a kormány az ígéreteit teljesíteni fogja. Végül hozzátette: a harmadik láb a jogi és közbeszerzési rész. Ez már épp folyamatban van.

Szőke Gábor a Budapest Közút vezetője hangsúlyozta, hogy a Lánchíd nem fog leszakadni, várhatóan a felújításig lezárásra sem lesz szükség, biztonságosan lehet használni. Csak az 5 tonnánál nehezebb járműveket tiltották le a hídról már korábban. 

Fendrik László, a BKK megbízott vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy a jövő héten már jóvá is hagyhatja a központ igazgatósága a tender kiírását. Így a közbeszerzést már ebben a hónapban kiírhatják. Ebben az esetben 2021 februárban nyertest lehet majd hirdetni. Márciusban pedig meg is kezdődhet a felújítás.

Ezek teljesülése esetén 2023-ban lehet újra átadni majd a forgalomnak a Lánchidat. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.03

Karácsony: 2024-ben indulhat a Gellért-hegyi sikló

Évi egymilliárd bevétel származhat a mindössze másfélmilliárdos beruházásból, ami a helyi lakosok életét is jobbá teszi. Karácsony Gergely az élhetőbb Budapestet teremti meg számunkra!

  • 2020.07.31

Karácsony, Szabó: megmenekül az Óbudai sziget, megállítottuk a Fideszt!

Összefogással Megakadályoztuk a pusztítást: a civilek mellett Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Kiss László kiállásának köszönhetően különleges ártéri erdő menekül meg az Óbudai szigeten, ahol a Fidesz 1000 fát akart kivágni!

  • 2020.07.28

Karácsony Gergely: Tavasszal indul a Lánchíd felújítása

32 év után, 9 évnyi tétlenkedést követően a Lánchíd felújításának első adminisztratív szakaszán túl vagyunk - jelentette be Budapest köztársaságpárti városvezetője, Karácsony Gergely főpolgármester.