Végre megalakulhat a Fővárosi Közgyűlés

Végre megalakulhat a Fővárosi Közgyűlés

Megállapította a fővárosi kompenzációs listás eredményt pénteki ülésén a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) - ha a döntés jogerőre emelkedik, végre megtarthatja alakuló ülését a Fővárosi Közgyűlés.

A Fővárosi Közgyűlésnek 33 tagja van: a főpolgármester, a 23 kerület polgármestere és 9 képviselő kompenzációs listáról. A listás mandátumokat a vesztes polgármesterjelöltekre leadott szavazatok arányában osztják szét. A Fővárosi Választási Bizottság azután tudta pénteki ülésén megállapítani a kompenzációs listás eredményt, hogy csütörtökön valamennyi kerületben jogerőre emelkedett a polgármester-választás eredménye. Az FVB ezek után összegezte az egyes jelölőszervezetekre leadott polgármesteri töredékszavazatokat és ezek alapján arányosan osztotta szét a kilenc mandátumot. A kompenzációs listáról 6 mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP, 3-at pedig a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP.

A kompenzációs listáról a jelöltek a bejelentés sorrendjében kapnak mandátumot, a főpolgármesternek vagy polgármesternek választott jelölteket a kompenzációs listáról törölni kell, helyükre a sorrendben utánuk következő jelölt lép, és a kerületi kompenzációs listán mandátumot szerzett képviselőket is törölni kell a fővárosi kompenzációs listáról.

Az FVB határozata szerint ezek alapján a Fidesz-KDNP listájáról fővárosi kompenzációs mandátumot szerzett Tarlós István, Bagdy Gábor, Láng Zsolt, Hassay Zsófia, Wintermantel Zsolt és Nagy Gábor Tamás, a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP listájáról pedig Tüttő Kata, Gy. Németh Erzsébet és Havasi Gábor.

Az FVB fővárosi listás eredményt megállapító, egyhangúlag hozott határozata ellen hétfő 16 óráig lehet jogorvoslati kérelmet benyújtani. Ha nem érkezik ilyen, akkor a Fővárosi Közgyűlés már a jövő héten megtarthatja alakuló ülését.

A 33 tagú Fővárosi Közgyűlésbe - a főpolgármestert, a polgármestereket, valamint a kompenzációs listás képviselőket is beleszámítva - a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP 18, a Fidesz-KDNP 13 tagot küldhet, és tagja a közgyűlésnek két független polgármester is.

MTI

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.14

A BKK járatain még mindig kötelező a maszkviselés – Leszállíthatják, akin nincs maszk!

Lazult a fegyelem, azonban a vírus terjedése a nyári melegre sincs tekintettel. Hordjunk maszkot, és hordjuk helyesen!

  • 2020.08.03

Karácsony: 2024-ben indulhat a Gellért-hegyi sikló

Évi egymilliárd bevétel származhat a mindössze másfélmilliárdos beruházásból, ami a helyi lakosok életét is jobbá teszi. Karácsony Gergely az élhetőbb Budapestet teremti meg számunkra!

  • 2020.07.28

Karácsony Gergely: Tavasszal indul a Lánchíd felújítása

32 év után, 9 évnyi tétlenkedést követően a Lánchíd felújításának első adminisztratív szakaszán túl vagyunk - jelentette be Budapest köztársaságpárti városvezetője, Karácsony Gergely főpolgármester.