DK: be kell vezetni az európai minimálbért

DK: be kell vezetni az európai minimálbért

Miközben az európai gazdaság az elmúlt nyolc-tíz évben folyamatosan fejlődött, nagyon sok helyen nőtt a dolgozói szegénység, nőtt a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti különbség - mondta el Dobrev Klára EP-képviselő.

Az európai minimálbér bevezetése mellett érvelt Dobrev Klára DK-s európai parlamenti (EP-) képviselő egy pénteki budapesti fórumon.

A témában rendezett konferenciát megnyitó beszédében az ellenzéki politikus azt mondta, hogy miközben az európai gazdaság az elmúlt nyolc-tíz évben folyamatosan fejlődött, nagyon sok helyen nőtt a dolgozói szegénység, nőtt a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti különbség.

Az európai minimálbér szabályozása többek között arról is szól, hogy a politikusok szembenéznek ezzel a problémával, és a demokrácia, valamint a szabad piac keretei között megpróbálnak megoldásokat keresni - jelentette ki.

Európában ugyanis vannak olyan országok, ahol nem lehet megélni a tisztességes, nyolcórás munkáért kapott bérből - fűzte hozzá a politikus.

Mint mondta, ennek következménye, hogy például Magyarországról is sok százezren vándorolnak külföldre. Tanárhiány van, nincsenek bölcsődei dolgozók vagy szociális munkások, nincsenek dolgozók a kormányhivatalokban, elköltöznek az orvosok és az ápolók - mondta Dobrev Klára.

Kijelentette, hogy a szabad mozgás, a munkavállalás szabadsága fantasztikus lehetőség, de ez Kelet-Európában milliók számára a megélhetés miatt vált kényszerré.

A DK azért is indított konzultációt az európai minimálbérről, hogy beszélni tudjanak a témáról az érintettekkel, a szakszervezetekkel, a munkavállalókkal és a munkaadókkal - közölte Dobrev Klára a szakszervezeti vezetők részvételével tartott fórumon.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.03.31

Szabó Tímea: Áder egy ócska báb Orbán Viktor kezében!

A Párbeszéd országgyűlési képviselője nem hagyta szó nélkül, hogy Bajszosjános azonnal aláírta a felhatalmazási törvényt. 

  • 2020.03.31

Nemzetközileg is elítélik Orbán teljhatalmát, a Fidesz másra mutogat

Orbán koronázási ceremóniája nem mindenkinek tetszett. A magyar ellenzéki pártokon kívül számos más bírálója is van a Fidesznek.

  • 2020.03.31

Riasztóan keveset költenek Orbánék védekezésre

Nemzetközi összehasonlításban is jól látszik, hogy a koronavírussal kapcsolatban Orbán csak a szavak embere. Még Románia is többször annyit fordít a járványügyi intézkedésekre. Csak a hatalom megszerzéséért cselekszik.