Dobrev Klára: A Fidesz olcsón árusítja ki a rabszolgává tett magyarok munkaerejét

Dobrev Klára: A Fidesz olcsón árusítja ki a rabszolgává tett magyarok munkaerejét

Az Európai Bizottság elindította a második körös konzultációt az európai minimálbérről. A DK tisztességes béreket akar a magyar embereknek is.

Magyarországon európai viszonylatban a minimálbér kirívóan alacsony, ami meg is látszik a bérből és fizetésből élő dolgozók életszínvonalán. A Fidesz-kormány itthon nem tesz lépéseke ennek megváltoztatására.

A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottságban igyekszik érvényt szerezni a magyarok érdekeinek is. Egyre többen csatlakoznak a párt kezdeményezéséhez, mondta Dobrev Klára sajtótájékoztatóján.

Lesz európai minimálbér szabályozás. Ezt vállaltam. Ezt vállalta a Demokratikus Koalíció egy évvel ezelőtt a kampányban.

A párt nem ígérgetett, hanem vállalásokat tett. EP képviselői, köztük Dobrev Klára ennek megfelelően cselekszenek az Európai Parlamentben. Magyarország és a magyar emberek érdekében, együttműködésben Európával.

Hazug és propagandisztikus nemzeti konzultáció helyett az Európai Bizottságban konzultálnak a tisztességes bérekről és az életszínvonal növeléséről.

Új minimálbér szabályozásra van szükség Európa szerte. A fejlett, nyugati országokban, például Skandináviában a szakszervezetek képesek megvédeni a munkavállalók jogait. Azonban a Magyarországhoz hasonló kelet-európai országokban a politikai hatalom birtokosai szétverték és a saját szolgálatukba állították az érdekvédelmi rendszert.

Magyarországon a munkavállalók több szempontból is kiszolgáltatottak:

  • Tönkretették a szakszervezeteket, minimális az érdekképviselet.
  • Rabszolgatörvénnyel kötik meg a munkavállalók kezét.
  • Az állam saját alkalmazottai, a közmunkások nem keresik meg a megélhetéshez szükséges minimumot.

 

Az európai szintű szabályozás lényege, hogy az ilyen problémákat orvosolja. A minimálbér érje el a hivatalos átlagjövedelem 60%-át. Szabályok írják elő a minimálbér évenkénti emelését. Ne tudja az állam jogi kiskapukkal elérni, hogy bizonyos társadalmi rétegek ne kapják meg a minimálbért.

Dobrev Klára nem készül könnyű tárgyalásokra. Orbán emberei az EB-ben is támadnak mindent, amit a Demokratikus Koalíció véghez szeretne vinni.

A következő hónapokban is nagyon sokat kell küzdeni. Még engem is meglepett az a vehemencia, amivel a fideszes képviselők támadták az európai minimálbér gondolatát.

A Fidesznek megfelel az az állapot, ahol olcsó munkabéren árusítják ki a magyar embereket a multiknak vagy éppen a kormányközeli oligarchák közpénzzel kitömött cégeinek.

A konzultáció nyár végéig lezárul, hogy 2021-re az Európai Bizottság elkészíthesse az új szabályozást.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.01

Megnyitották a kiskunhalasi konténerkórházat, de orvosokból még mindig nincs elég

A kórházi kezelésre szoruló betegek száma olyan dinamikával emelkedett, hogy a jelenlegi körülmények között a városi Semmelweis kórház már nem tudta biztosítani az ellátásukat. Orvosokat, ápolókat a környező térségekből vezényelnek át.

  • 2020.10.01

Dobrev Klára: A nyugodt időskor nem kell, hogy kiváltság legyen

Október 1-je az idősek világnapja. Az Európai Parlament alelnöke szerint az időseinkkel nemcsak ezen a napon kell törődnünk, hanem az év minden napján. Ez az, amit a vámpírkormány évek óta nem tesz meg.

  • 2020.10.01

Az Alapjogokért Központ mögött álló cégbe dől a lé, de nem tudni, honnan

660 milliós támogatás folyt be az Alapjogokért Központ mögött álló Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. nevű cégbe tavaly - írta meg a korrupciófigyelő K-Monitor oldal.