Don Pintér felelhet a kormány korrupcióellenes stratégiájáért

Don Pintér felelhet a kormány korrupcióellenes stratégiájáért

Vicces kedvében lehetett Orbán, amikor úgy döntött, Pintér Sándorra bízza a múlt héten elfogadott Nemzeti Korrupcióellenes Stratégiát.

Kecskére bízták a káposztát.

Múlt héten jött ki a Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia, melyben a legtöbb feladatért Pintér Sándor belügyminiszter felel majd. Lehet, hogy csak humorral kezelték ezt a korrupcióellenes intézkedést a rendszerszintű korrupció országában.

Az az egy legalább biztos, hogy Pintér Sándor jól ért a korrupcióhoz.

A tervek szerint az olajoskezű Pintér biztosítaná a közigazgatási fejlesztések tisztaságát. Olyan ellenőrzőrendszert kellene kidolgoznia, aminek alkalmazásával ki lehetne zárni a korrupciót a közbeszerzési döntések meghozatalából. Most viccelnek? Pont ők akarnák?

A belügyekért és egyéb sötét ügyekért felelős miniszter feladata lesz az is, hogy a kis- és középvállalkozásokat felvilágosítsa a megvesztegetés különböző formáiról. Nyilván azért, mert a magyarországi nagyvállalkozók már tisztában vannak vele, mi fán terem a korrupció. Persze nyilvánvalóan csak a megelőzés a céljuk.

 

Talán azért fektet a kormány nagyobb hangsúlyt a korrupcióra, mert egy EU-s felmérés szerint Magyarországon az egyik legalacsonyabb az emberek ezzel kapcsolatos tudatossága. A magyarok mindössze 38 százaléka tartja elfogadhatatlannak a korrupciót. Ez azért lehet, mert sokan nem tudják pontosan, mit jelent ez a feleslegesen idegen hangzású szó. Hát azt jelenti, amikor elveszik az adódat, de sem te, sem a családod, barátaid, ismerőseid, sem pedig a magyar társadalom nem kap vissza belőle egy fillért sem.

Magyarul arról van szó, amikor ellopják a pénzedet és magukra költik.

Via.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.06

Néhány éven belül többszáz körzet maradhat gyermekorvosi ellátás nélkül

A járvány bebizonyította mekkora a baj a hazai gyerekorvosi ellátásban. A gyerekorvosok nagy része 70 év feletti, a fiatalok nem választják ezt a szakmát a rossz körülmények miatt.

  • 2020.07.06

Polt tette a dolgát: szabadon engedik a pedofil fideszest

Ennyi volt. Polt Péter ügyészsége bevédte Kaletát. Nem megy börtönbe a fideszes pedofil.

  • 2020.07.06

DK: százezrek maradhatnak háziorvosi ellátás nélkül

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány "egészségügy-ellenes" politikája miatt a következő években több százezer ember maradhat háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás nélkül.