Egy sor művész állt ki a Színművészeti Egyetem elfideszesítése ellen

Egy sor művész állt ki a Színművészeti Egyetem elfideszesítése ellen

A kormány nevezhetné ki az egyetemet működtető alapítvány vezetőit a Semjén Zsolt által benyújtott javaslat szerint.

Semjén Zsoltnak úgy tűnik, szokása éjfélig fennmaradni és minél rombolóbb javaslatokat kidolgozni. Hogy aztán ezeket benyújtsa a parlament elé és szétromboljon olyan dolgokat is, amik még 10 évnyi Fidesz-pusztítást is kibírtak. Pontosan ilyen javaslattal állt most is elő. Eszerint a Színház-és Filmművészeti Egyetemet alapítványi fenntartásba helyeznék át. Az alapítvány vezetőit pedig a minisztérium nevezheti ki.

Tüntetés és tiltakozás!

Ezzel gyakorlatilag rövid pórázra helyezik a magyar művészet egyik utolsó fellegvárát. A beadvány ellen már tüntetést is szerveztek. Most pedig egy sor neves művész kéri nyílt levélben, hogy a Fidesz-kormány álljon el a romboló szándékától. Többek között:

Máté Gábor, Mácsai Pál, Szirtes Ági, Presser Gábor, Alföldi Róbert, Molnár Piroska, Nádas Péter és Halász Judit.

A művészek leginkább a társadalmi egyeztetést hiányolják. Ezért azt kérik a kormánytól, hogy:

"Ültesse le egy asztalhoz az érintetteket, és hatáselemzésekre, kidolgozott közép- és hosszú távú tervekre épüljön az újító szándékú változás."

A Fidesz nem érti a művészetet sem, ezért akarja elpusztítani!

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.07

Orbán úgy nevelte lányait, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni

Migránsok, libernyákok, a kormány nagyszerű sikerei és természetesen nemzeti konzultáció. A szokásos már-már unalmas témák mellett két érdekesebb dolog is kibukott ma Orbán száján.

  • 2020.08.07

A KATA szigorításával a kisvállalkozóknak is jót odasóz Orbán

A szakértő szerint a legkevésbé védekezőképes kisvállalkozók esélyeit rontja a szigorítás, vállalkozások szűnhetnek meg, sokaknak csökkenhet a jövedelme.

  • 2020.08.07

Dull Szabolcs nem tudja, honnan szerezte meg a Fidesz a híváslistáját

Az Index.hu kinyírásával mindenki veszített Magyarországon – mondta a lap kirúgott főszerkesztője a HVG Teraszon.