Ujhelyi: 520 milliárd forint EU-forrás áll a kormány rendelkezésre

Ujhelyi: 520 milliárd forint EU-forrás áll a kormány rendelkezésre

Ötszázhúszmilliárd forint uniós forrás áll már most a magyar kormány rendelkezésére a koronavírus-járvány elleni védekezésre - közölte az MSZP európai parlamenti képviselője pénteken online sajtótájékoztatóján.

Ujhelyi István a Facebook-oldalán látható videóban elmondta, a portugál Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért felelős uniós biztos arról tájékoztatta, hogy a magyar költségvetésben két olyan tétel, egy 861 millió eurós, valamint egy 607 millió eurós összeg, azaz összesen 520 milliárd forint szerepel, amellyel a kormány már most számolhat a járvány elleni védekezésben. Hozzátette: ha az unió nem intézkedett volna csütörtökön, akkor ezt az 520 milliárd forintos összeget Magyarországnak vissza kellett volna fizetnie, de most már sajátjaként kezelheti.

Az ellenzéki politikus hazugságnak tartja azt a kormányzati állítást, hogy Magyarország már nem tudja felhasználni ezeket a pénzeket, mert már lekötötte a 2020-ig tartó hétéves költségvetés forrásait.

Ujhelyi István elmondta, az EU döntött a koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezésről is, amellyel 37 milliárd eurót biztosítanak a járvány elleni védekezésre.

Hozzátette: a 37 milliárd euróból Magyarország 5,6 milliárd eurót, vagyis 2000 milliárd forintot használhat fel, ebbe már beleszámít az 520 milliárd forintos összeg.

Közölte azt is, az EU lazított a kiadásokra vonatkozó szabályokon, illetve kiterjesztette a Szolidaritási Alapot a közegészségügyi vészhelyzet kezelésére. Utóbbi lépéssel 800 millió euró válik elérhetővé - jegyezte meg.

Elmondta azt is, hogy az egészségügy ugyan tagállami hatáskör, az EU közös közbeszerzést indított el a védőfelszerelések beszerzésére.

Úgy értékelt, az EU - történetének legnehezebb helyzetében - cselekszik, a tagállamok bezárkóznak, de az uniós intézmények, amit lehet megtesznek annak érdekében, hogy forrásokat biztosítsanak a tagállami védekezéshez, majd az újjáépítéshez.

Felszólítom Orbán Viktort és a magyar kormányt, ne hazudtolja meg az európai szolidaritást, segítse a közös munkát - hangoztatta.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.05

Kutatás: A Fidesz bármely jelöltjét megverné Karácsony Gergely

Ha most tartanák a választást Budapesten, nem lenne ellenfele a köztársaságpárti összefogás főpolgármesterének.

  • 2020.08.05

Átfogó állatvédelmi törvényjavaslatot dolgozott ki a Demokratikus Koalíció

A DK elkészítette állatvédelmi törvényjavaslat-csomagját, amivel hét törvényt is módosítana a párt - közölte Arató Gergely elnökségi tag.

  • 2020.08.05

Mátrai-gate: drágább a szemétválogató, mint maga az erőmű

Máig tisztázatlan, hogy pontosan mennyit szurkolt le az állam Mészáros Lőrinc strómannak a Mátrai Erőműért. Nemcsak a titkolózás óriási, de a kavarás is.