A Fidesz az elmúlt 12 évben lényegében tudatosan gyengítette a forintot az innen exportáló multicégek érdekében - fogalmazott Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, aki jelezte, még ezen a héten benyújtják az országgyűlésnek a két módosító javaslatukat.
Az alaptörvény és jegybanktörvény módosítását kezdeményezi a Jobbik a forint védelme érdekében - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője.
Közlése szerint az alaptörvénybe foglalnák kormányzati feladatként a nemzeti fizetőeszköz értékállóságának védelmét, a jegybanktörvényben pedig előírnák, hogy a Magyar Nemzeti Banknak kelljen árfolyamcélt megjelölnie.
Azt hangsúlyozta: a 2010-es kormányváltás idején 266 forint körüli euróárfolyam idénre tartósan 400 forint fölé kúszott, ami jelentkezik az árakban is, elinflálva a magyar emberek fizetését, megtakarításait.
A Fidesz az elmúlt 12 évben lényegében tudatosan gyengítette a forintot az innen exportáló multicégek érdekében
- fogalmazott az ellenzéki politikus, aki jelezte, még ezen a héten benyújtják az országgyűlésnek a két módosító javaslatukat.
(MTI)
Megszólalt Matolcsy, zuhan a forintárfolyam
Gyengült a forint a Magyar Nemzeti Banknak arra a keddi bejelentésére, hogy leállítja az alapkamat-emelési ciklust. A bejelentést a várt 100 bázispontnál nagyobb mértékű, 125 bázispontos kamatemelés előzte meg, ami így most 13%. Ennél még a 2008-as világválság idején is alacsonyabb volt.
Az Orbán-kormány károsabb a gazdaságra, mint egy gazdasági világválság
Az MNB 11,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, ez pedig magasabb, mint a 2008-as gazdasági világválság idején volt.
80 nap alatt a NER körül: Matolcsy György és a Nemzeti Bank alapítványai
Hogyan szervezett ki több százmilliárd forintot Matolcsy György jegybankja az alapítványokon keresztül különböző strómanok és rokonok bankjaiba, luxusingatlanokba és fideszes influenszerek közelébe? Mutatjuk!
Támogasd az ezalényeg.hu szerkesztőségét, hogy ne hallgattassanak el minket!