Ezer hrivnyát ígért Zelenszkij azoknak az ukránoknak, akik beolttatják magukat - közölte az MTI.
Minden ukrán, aki felveszi a koronavírus elleni védőoltásból a teljes védettséghez szükséges mindkét adagot, ezer hrivnyát, azaz több mint 12 ezer forintot kap az államtól - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn egy videoüzenetben.
Az államfő hozzátette, hogy ebből vehetnek maguknak edzőtermi vagy fitneszklubba szóló bérletet, mozi-, színház-, koncertjegyet, múzeumi vagy kiállítási belépőt, illetve elkölthetik országon belüli utazásra, belföldi vasúti vagy akár légi közlekedésre.
A program december 19-től indul. Az év végéig mintegy 3 milliárd hrivnyát (csaknem 37 milliárd forint) fognak elkülöníteni erre az állami költségvetésben és ugyanennyit 2022 elején - mondta Zelenszkij.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter hétfői tájékoztatóján közölte, hogy Ukrajnában eddig a lakosság 39,4 százaléka vett fel legalább egy dózis védőoltást, két adagot pedig 28 százalékuk.
Legalább egy adag oltást a legtöbben a fővárosban, Kijevben adattak be maguknak - a lakosok 61 százaléka -, továbbá Kijev megyében csaknem 50, a kelet-ukrajnai Poltava megyében pedig 46 százalékuk olttatta be magát legalább egy dózissal. Az oltakozásban a sereghajtó régiók: Kárpátalja, a romániai határnál lévő Csernyivci, továbbá a keleti országrészben Donyeck és Kirovohrad megyék.
A tárcavezető kiemelte, hogy az elmúlt hét alatt több mint 1,6 millió oltást adtak be az országban.
A hivatalos adatok alapján az elmúlt napon csaknem 11 ezer új fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában és 442-en haltak bele az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.
(MTI)
Tragédia: a koronavírus delta variánsa már a legkisebbeket sem kíméli. Ugyanez a szám egy hete 214 volt. Az emelkedés brutálisan gyors. Mutatjuk a további számokat! A világon 252 959 341 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 095 564 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint - közölte az MTI.Gyász: az egyéves kislány után egy négyéves csöppség is elhunyt koronavírusban
304 koronavírusban elhunyt a hétvégén
A koronavírussal fertőzöttek száma 252,9 millió, a halálos áldozatoké 5,09 millió a világon