Biztos legyél benne, hogy találkozunk még. Könyörögni fogsz - írta az őt leleplező független képviselőnek az EU-s pénzeket megcsapoló fideszcsicska.
A korrupcióvadász Hadházy Ákos a múlt héten több bejegyzésben is beszámolt Pétervására fideszes polgármesterének 50 millió forint EU-s támogatásból épült "falusi szálláshelyéről", ahol a polgármester munkaidőben takarított, illetve ezzel párhuzamosan a betegszabadságát töltötte.
Az RTL híradó azt is kiderítette, hogy Eged István az eddig tudott ötven millión felül 13 milliót kapott a jakuzzi és a kerti konyha kialakítására. És azt is, hogy a polgármester -micsoda véletlen- tagja volt az erről döntő testületnek.
Egy másik posztban előkerült a polgármester álltal használt, több, mint 10 milliós luxusterepjáró is, amit Eged vadásztársasága vett a Magyar Falu Program támogatásából, vagyis a magyar adófizetők pénzéből. De szó esett még arról is, hogy a horgásztó a feleségéé, és arra a területre épített a horgászegyesület 50 millióból egy kétemeletes „információs pontot”, hogy a fia vezeti a város hulladékszállító cégét, és hogy a rokonai még ezen felül 50 milliót kaptak különböző „vidékfejlesztési stratégiákra” és természetesen övék a trafikok is.
Nem csoda hát, ha a a közpénzt sajátjaként kezelő városvezető bepipult az ő leleplező független képviselőre. Nem ő lenne az első, de az még nem fordult elő Hadházyval korábban, hogy nyíltan megfenyegették volna. Hát most ez is megtörtént.
Biztos legyél benne, hogy találkozunk még. A család mindenhol tabu, csak nálad nem. Könyörögni fogsz.
- írta Hadházynak Eged István.
Igazság szerint Rogán Antal eszement lejárató kampányai után nem tudom, mit tud még csinálni velem. Megver? Megcsiklandozza a talpam? Titokban sót csempész a teámba?
- reaglát minderre a képviselő, aki kijelentett, hogy természetesen nem fél tőle, akkor sem, ha komolyan gondolja akár a fizikai retorziót is.
Inkább meg fogok nézni néhány városi projektet is, vajon azt is ennyire a jó gazda gondosságával intézte? De nagyon sajnálom Pétervására lakosait, ha esetleg a propaganda és a megfélemlítés hatására újraválasztják ezt az embert!
- írta bejegyzésében Hadházy Ákos.
Portálunk után most egy ellenzéki politikusra is ráküldte ügyvédjét a fideszes képviselőből lett tankerületi igazgató
Rábel Krisztina a róla írtakba nem tudott belekötni, így amiatt fenyegette meg az amúgy közszereplő tankerületi vezető a momentumos Tóth Endrét, mert megosztotta a publikus fotóját. Persze ahogy mi se, Tóth se fog elnézést kérni azért, mert leírta az igazságot.
A tüntető diákok megverését javasolja a Fidesztől milliárdokat kapó Hitgyüli vezetője - videó
Németh Sándor szerint a tüntető diákok a polgári engedetlenséget választó tanáraiktól azt tanulják meg, hogy miképpen kell belemászni náluk "fontosabb" és "értékesebb" emberek méltóságába. Bezzeg régen megverték a gyerekeket, ha nem tisztelték a tekintélyt. Gyomorforgató.
Évek óta megfigyelhették Hadházy Ákost
Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselőt, egy sztárt, és egy másik ellenzéki politikust, több ligetvédőt is figyeltek. Vajon kiket még?
Támogasd az ezalényeg.hu szerkesztőségét, hogy ne hallgattassanak el minket!