A budapesti Árpád Gimnázium nevelőtestülete támogatta, hogy az iskola a jövőben az ezt kezdeményező Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) gyakorlóhelye legyen, és ezáltal egyetemi fenntartásba kerüljön.
Az NKE pénteken az MTI-vel azt közölte: az elmúlt hetekben, a valamennyi érintett bevonásával tartott többkörös egyeztetések során az esetlegesen felmerülő kérdések mindegyikére törekedtek választ adni.
Az intézmények közötti kiterjedt, konstruktív párbeszédet követően az Árpád Gimnázium nevelőtestülete csütörtökön titkos szavazáson 97 százalékos részvétel mellett 62 százalékos arányban támogatta az iskola jövőbeni egyetemi fenntartását - írták.
Kiemelték, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által indított tanárképzés egyik legfontosabb eleme a fokozott gyakorlatorientáltság. Ennek érdekében az NKE nagy hangsúlyt fektet azon gyakorlóhelyi háttér kialakítására, amelynek intézményei az egyetemi tanárképzés kiemelt szereplői, magasan megbecsült részesei lesznek.
Az egyetem közölte: az Óbudai Árpád Gimnázium (Árpád Gimnázium) kiemelkedő pedagógiai kultúrával rendelkezik, kiváló közösség jellemzi, tanárai valamennyien nagy tapasztalattal bíró, példaértékű pedagógusok, a gimnáziumban magas szakmai színvonalú oktatói, nevelői munka folyik.
"Az NKE az Árpád Gimnázium kimagasló értékeinek megőrzését, s azokra alapítva még szebb eredmények, szakmai célok megvalósítását lehetővé tevő, az iskola jövőbeni egyetemi fenntartására vonatkozó javaslattal kereste meg a gimnáziumot"
- fogalmaztak.
Hozzátették: az egyetem a jövőben is a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésben látja a közös sikerek kulcsát, így az iskola vezetésével kialakított módon az elkövetkező időszakban is rendszeres személyes egyeztetések keretében fogják a fenntartóváltáshoz kapcsolódó kérdéseket, javaslatokat egyeztetni az érintettekkel, így különösen a nevelőtestülettel, a diákokkal és a diákok szüleivel.