A kérdésre most még nemleges a válasz – írja a Hírklikk.
Kérdés, meddig tartható ez az állapot, hiszen a raktárakban sok olyan műtárgy pihen, amelyet valószínűleg sosem állítanak ki.
Magyarországon egy állami múzeum műtárgyait nem lehet eladni, jogszabály tiltja az értékesítést. Az amerikai műtárgyeladásokról szóló hírek nem gerjesztettek vitát a hazai művészeti közéletben, ennek ellenére a Szabad Európa kíváncsi volt arra, hogy vajon a magyarországi múzeumi szakemberek miképp vélekednek a közgyűjtemények egy részének esetleges eladásáról.
Szinte minden országban az állami múzeumok gyűjteményének csak töredéke látható az állandó és az időszaki kiállításokon, a képek és szobrok 95-98 százalékát nálunk is raktárakban őrzik. A műtárgyak jelentős részének – a számok logikája alapján – esélyük sincs arra, hogy negyven-ötven éven belül kiállítás szereplői legyenek.
Mivel a múzeumoknak az is dolguk, hogy folyamatosan gyarapítsák a gyűjteményüket, a raktárban megrekedt műtárgyak kiállítási sansza – a „házon belüli konkurencia” szaporodásával – tovább minimalizálódik.
A megkérdezett múzeumi szakemberek ezzel tisztában vannak, ennek ellenére elfogadhatatlannak gondolják, hogy az állami gyűjtemények raktári darabjai piaci áruvá váljanak.
Bereczky Lóránd 28 éven át vezette a Magyar Nemzeti Galériát. 2010-ben, nyugdíjba vonulásakor egy interjúban a következőt vetette fel: „Ha nem jön egy meteor, és nem veri szét a Földet, akkor nem húsz, hanem mondjuk száz év távlatából nézve mi lesz itt? Az egész világ egy nagy múzeum lesz? El fogunk férni? Mindent úgy kell majd gyűjtenünk, ahogy eddig gyűjtöttünk? Lehet, hogy filozófiai kérdés, de ezzel az ijesztő gondolattal meg kell majd birkózni.”
Bereczky idézett szavait olvasva, azt gondolnánk, hogy a szakma máig elismert tekintélye nem ellenzi a múzeumi gyűjtemények szelektálását. Ám kiderült, hogy ő csak a múzeumi gyűjtés elveinek várható változására utalt, arra semmiképp, hogy a műtárgyak eladásával csináljanak helyet a raktárakban.
„Konzervatív voltam és maradtam ebben az ügyben, nekem a múzeumi műtárgy szent és sérthetetlen. Lehet, hogy az én szemléletemen túlmegy a világ, de én már akkor sem változom, nem zavar, ha ósdinak látnak. A műtárgyak eladásában egyébként számos veszélyt látok. Az egyik, hogy mindig az épp aktuális értékszemlélet alapján tartunk valamit jónak vagy nem, és utóbb kiderülhet, hogy amit korábban értéktelennek gondoltak, az komoly érték. A hatvanas években például lenézték nálunk a szecessziót, és ha ez alapján kihajították volna a múzeumból a szecessziós műtárgyakat, hatalmas kárt okoztak volna. De az is veszély, hogy az eladott tárgyakat többé nem láthatja a nagyközönség. Hiába kötik ki eladáskor, hogy igény esetén a kiállításra be kell majd adni, az új tulajdonos erre nem mindig lesz rávehető” – mondta most a Szabad Európának a 82 esztendős művészettörténész.
Szücs György, a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese elődjének szavait erősítette, és hozzátette, „Vannak művek, amelyekről szinte biztosan kijelenthető, hogy nálunk sosem lesznek kiállítva, ám ettől még egy kisebb vidéki múzeumnak kölcsönbe adhatjuk, mert ott valamiféleképp szükség van arra a képre vagy szoborra. Emellett az is elfordul, hogy bár egy mű nem képvisel kiugró művészi, esztétikai értéket, ábrázolástechnikai szempontból és kordokumentumként precedensértékű, így azt is súlyos hiba lenne eladni.”
Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója is határozottan elutasítja a múzeumi közgyűjtemény műkincseinek elidegenítését. „Egy-egy múzeumnak egyedi karaktert ad, hogy az ott dolgozó team milyen műveket vásárolt. Ha eladjuk az utódok által szükségtelennek ítélt alkotásokat, a múzeum múltját írjuk át.”
Fogas Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója úgy véli: ha a raktárkészletet meg akarjuk mutatni a világnak, és még pénzt is akarunk kapni érte, az eladás helyett jobb módszer lenne a kölcsönbe adás.
Forrás: Hírklikk
Magyarországon egy állami múzeum műtárgyait nem lehet eladni, jogszabály tiltja az értékesítést. Az amerikai műtárgyeladásokról szóló hírek nem gerjesztettek vitát a hazai művészeti közéletben, ennek ellenére a Szabad Európa kíváncsi volt arra, hogy vajon a magyarországi múzeumi szakemberek miképp vélekednek a közgyűjtemények egy részének esetleges eladásáról.
Szinte minden országban az állami múzeumok gyűjteményének csak töredéke látható az állandó és az időszaki kiállításokon, a képek és szobrok 95-98 százalékát nálunk is raktárakban őrzik. A műtárgyak jelentős részének – a számok logikája alapján – esélyük sincs arra, hogy negyven-ötven éven belül kiállítás szereplői legyenek.
Mivel a múzeumoknak az is dolguk, hogy folyamatosan gyarapítsák a gyűjteményüket, a raktárban megrekedt műtárgyak kiállítási sansza – a „házon belüli konkurencia” szaporodásával – tovább minimalizálódik.
A megkérdezett múzeumi szakemberek ezzel tisztában vannak, ennek ellenére elfogadhatatlannak gondolják, hogy az állami gyűjtemények raktári darabjai piaci áruvá váljanak.
Bereczky Lóránd 28 éven át vezette a Magyar Nemzeti Galériát. 2010-ben, nyugdíjba vonulásakor egy interjúban a következőt vetette fel: „Ha nem jön egy meteor, és nem veri szét a Földet, akkor nem húsz, hanem mondjuk száz év távlatából nézve mi lesz itt? Az egész világ egy nagy múzeum lesz? El fogunk férni? Mindent úgy kell majd gyűjtenünk, ahogy eddig gyűjtöttünk? Lehet, hogy filozófiai kérdés, de ezzel az ijesztő gondolattal meg kell majd birkózni.”
Bereczky idézett szavait olvasva, azt gondolnánk, hogy a szakma máig elismert tekintélye nem ellenzi a múzeumi gyűjtemények szelektálását. Ám kiderült, hogy ő csak a múzeumi gyűjtés elveinek várható változására utalt, arra semmiképp, hogy a műtárgyak eladásával csináljanak helyet a raktárakban.
„Konzervatív voltam és maradtam ebben az ügyben, nekem a múzeumi műtárgy szent és sérthetetlen. Lehet, hogy az én szemléletemen túlmegy a világ, de én már akkor sem változom, nem zavar, ha ósdinak látnak. A műtárgyak eladásában egyébként számos veszélyt látok. Az egyik, hogy mindig az épp aktuális értékszemlélet alapján tartunk valamit jónak vagy nem, és utóbb kiderülhet, hogy amit korábban értéktelennek gondoltak, az komoly érték. A hatvanas években például lenézték nálunk a szecessziót, és ha ez alapján kihajították volna a múzeumból a szecessziós műtárgyakat, hatalmas kárt okoztak volna. De az is veszély, hogy az eladott tárgyakat többé nem láthatja a nagyközönség. Hiába kötik ki eladáskor, hogy igény esetén a kiállításra be kell majd adni, az új tulajdonos erre nem mindig lesz rávehető” – mondta most a Szabad Európának a 82 esztendős művészettörténész.
Szücs György, a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese elődjének szavait erősítette, és hozzátette, „Vannak művek, amelyekről szinte biztosan kijelenthető, hogy nálunk sosem lesznek kiállítva, ám ettől még egy kisebb vidéki múzeumnak kölcsönbe adhatjuk, mert ott valamiféleképp szükség van arra a képre vagy szoborra. Emellett az is elfordul, hogy bár egy mű nem képvisel kiugró művészi, esztétikai értéket, ábrázolástechnikai szempontból és kordokumentumként precedensértékű, így azt is súlyos hiba lenne eladni.”
Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója is határozottan elutasítja a múzeumi közgyűjtemény műkincseinek elidegenítését. „Egy-egy múzeumnak egyedi karaktert ad, hogy az ott dolgozó team milyen műveket vásárolt. Ha eladjuk az utódok által szükségtelennek ítélt alkotásokat, a múzeum múltját írjuk át.”
Fogas Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója úgy véli: ha a raktárkészletet meg akarjuk mutatni a világnak, és még pénzt is akarunk kapni érte, az eladás helyett jobb módszer lenne a kölcsönbe adás.
Forrás: Hírklikk
