Borkai egy országnak mutatta be, milyen egy igazi fideszes

Borkai egy országnak mutatta be, milyen egy igazi fideszes

Borkai undorító ámokfutása bőven túlmutat ezen a korrupt Fidesz-csicskán - ez már Orbán burzsoáziájáról szól: bizonyítékot adott valamiről, amit mindnyájan tudni véltünk.

Lemondásakor azt állította, hogy nem fogyasztott kábítószert, nem volt korrupt. Ennek eldöntése egy normális országban nyomozók dolga lenne. Nekünk sajnos egy Polt Péter jutott, a kokainozás tehát vagy kiderül, vagy nem. De a korrupciót minimum az audis földvásárlás óta bizonyítottnak vehetjük.

Borkai Zsolt búcsúja olyanra sikeredett, mint egész politikai pályája: hazugság és bűn árnyéka vetül rá.

Borkai lemondásával egy mítosz omlik porba: mégpedig a sajátja. Hiszen voltak, akik elhitték, hogy Győr elmúlt évtizedbeli valós gazdagodása és felfutása neki köszönhető. Most már biztosak lehetünk benne, hogy ez nem igaz. Hogy volna képes egy egy ennyire bután hazudozó ember ilyen sikert elérni? Sehogy. Valójában a nagy lólengő bajnok sportolóként ellőtte a puskaporát, aztán teljesítménye a Fidesz elvárasaihoz és értékeihez igazodott: helyezkedés, Orbán szolgálása, részvétel az intézményesített lopásban, mutyizás és akár hivatali szex is. Érdemes mindenkinek tisztán látnia: Győr felemelkedése és sikerei nem Borkanainak köszönhetők, hanem a volt polgármester lenyúlásai és kizsigerelése ellenére jöttek létre. Az ő érdeme annyi volt, hogy jó helyen volt jó időben. Rajta a szeren.

Most, hogy Borkai utolsó nyilvános lengő gyakorlatát láttuk, érdemes átgondolni azt is, hogy mitől is szólt ilyen nagyot ez az egész ügy – és mi következik ebből?

Borkai nem a szexbotrányba bukott bele. Drámában nem a vizuális effektek az érdekesek. Azon a pornólapon, ahol a rövid és gyenge minőségű videók megjelentek, sok millió bármilyen érdeklődést inkább kielégítő tartalom található. Önmagában a lehangoló es közönséges szexjelenetek semmit nem magyaráznak. A néző annyira kellemetlenül érzi magát tőlük, hogy szinte már sajnálni kezdi a szereplőket.

A Borkai-ügy, mint cseppben a tenger mutatta meg, amit az egész ország tud: így mulat ma egy magyar úr. Mármint a fideszes. Gusztustalan és arrogáns, tökéletesen értelmetlen pénzszórás, eszeveszett dőzsölés a könnyen jött (lopott) pénzből. Mindent megveszünk: jachtot, kokót, nőket, minden a miénk, nekünk ez jár - ezt üzenik nekünk. Tessék csak nézni, mint a filmekben, onnan majmolnak. A prosztók meg húzzák szépen az igát és nézzék a Tényeket. Nekik az jár.

Borkai a magánrepülőjével, luxusjachtjával, a kikövetelt vagy fizetett szexszel, uradalommal,  a fiának kibulizott sportállással és sportautókkal, ez csak egyetlen példa a fideszes uralkodó elit viselkedésére es hozzáállására. Tiborcz és Rasi, Tóni és Cecília, Habony és a Porsche-gyűjtő Matolcsy úrfi, sok-sok senkiházi, nagyképű tolvaj, mind az Aranyéletet nyomják, élőben és felturbózva.

Borkai ügye nem róla szól. Orbán burzsoáziájáról szól, pont azért szólt ekkorát, mert bizonyítékot adott valamiről, amit mindnyájan tudni véltünk.

És mi következik ebből? Orbán hosszú idő után valóban kutyaszorítóba került. Tökre nem számít, hogy tényleg van-e Rogánról hasonló videó. Ki kíváncsi az ő seggére? Orbán Viktor számára nagyobb gond, hogy ez a videó megmutatta: a király meztelen. Nem Borkai, hanem a gazdája. A lopás és a kivagyiság így nyilvánul meg. A pénzégető orgiák mára annyira részévé váltak Orbán világának, hogy a Főnok ezt nem tudja csak egy odavetett paranccsal halkabbra csavarni. Főleg, hogy az ország leggazdagabb emberévé lopta magát, így ma már ő is csak magángépen repülhet focimeccset nézni. Fentről pedig térkép e táj.

Borkai nagy szívességet tett a magyar embereknek: felnyitotta a szemüket, bepillantást engedett egy olyan világba, ami a miénk mellett párhuzamosan létezik. Ezek a csicskák pont úgy élnek, amit feltételeznénk róluk.

Ebben az értelemben a magyar demokrácia köszönettel tartozik Borkai Zsoltnak.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.15

A Pesti Srácok egy pályázat lezsírozásával vádolta a 444 szerkesztőjét - FFF 30. rész

Sorozatunkban a Fidesz álhírgyárát fedjük fel. Az FFF, vagyis a FideszFéknyúzFigyelő következő részében megmutatjuk, hogy a Pesti Srácok, hogy vádolta meg a 444.hu munkatársát egy tender lezsírozásával.

  • 2020.07.13

Fidesz-újságban dörgölőzik Orbán kezéhez Fodor Gábor

Az SZDSZ egykori elnökeként már 10 évvel ezelőtt is a Fidesz érdekében aknamunkát végző Fodor Gábor húzott egy merészet, és a Magyar Nemzetnek adott interjúban védte Orbánt és szidta Karácsony az exellenzéki expolitikus.

  • 2020.07.13

Minden a feje tetején - olvasónktól

Abban a pillanatban, amikor egy országban a futballt művészet kategóriájába sorolják, a művészet végleg a politika erőterébe züllik.