1,8 milliót nyúlt le Kárász cége saját alapítványán keresztül

1,8 milliót nyúlt le Kárász cége saját alapítványán keresztül

Kárász Róbert fideszes műsorvezető alapítványa 40 millió forintot közpénzt kapott az államtól. Ebből csatornázott ki közel kétmillió forintot saját cégének. Az eltűnt gyerekek meg várhatnak.

A 24.hu korábban megszerezte Kárász Róbert elvileg eltűnt gyerekek felkutatására létrejött alapítványának egy 40 milliós költséglistáját.

  • 2 millió forint videós eszközökre
  • 2 millió forint úgynevezett tájékoztató kiadványokra
  • 3,4 millió forint könyvkiadásra
  • 6 millió forint az alapítvány egy rendezvényére
  • 7 millió forintot rövidfilmekre
  • 7,5 millió forlint "tiszteletdíjra"
  • 4,5 millió lufikra

Az Ezer Lámpás Éjszakája, az Eltűnt Gyermekek Felkutatásáért Alapítvány (ELÉ) 2018-as költéseit szemlélve meglepődhetünk az alapítvány névleges célkitűzésén. Inkább gondolhatnánk, hogy Kárász itt is inkább médiatevékenységet folytat, de az is lehet, hogy csak ezekre a dolgokra tudott számlát szerezni.

Sok ment el könnyűzenei fellépőkre, PR-munkatársak bérére, kommunikációs szakemberekre és utazásra, de vettek számítógépeket, kamerákat és bútorokat is.

Az alapítványt 2017-ben hozta létre Kárász, miután korábbi hasonló próbálkozása, a tejesdoboz kampány bebukott.

Kiderült, hogy a tejesdobozokon bemutatott gyerekek közül több soha nem is tűnt el.

Sok gyerek meglepődve látta viszont magát a tejesdobozok oldalán. De volt olyan is, akinek az arcképét azután használták fel engedély nélkül, miután Kárászék hazugságára már fény derült. Pofátlan húzás volt részükről, de ezek után jobbnak látták, ha létrehoznak egy új alapítványt.

 

Kárász Róbert üzelmeinek új fedőszervezete az Ezer Lámpás Éjszakája lett.

A korábban a TV2 fideszes propagandaműsorait vezető Kárász újabban ezen az alapítványon keresztül ügyeskedett ki közpénzeket a saját cégének. Ő volt a tanácsadója a főpolgármester választás fideszes trolljának, a herevasalós celeb, Berki Krisztiánnak is.

Kiemelkedő sajtómunkásságáért az azóta megbukott Tarlós sajtódíjban részesítette a Fidesz-bérencet.

Kárász egyik zsebéből a másikba tette a közpénzt.

A 24.hu kiderítette, hogy Kárász Róbert saját, a korábbi tejesdobozos botrányban érintett cégét bízta meg több az alapítványnak nyújtandó szolgáltatással. A GAP Média 1 millió 68 ezer forintot kapott technikai eszközök beszerzésére, de 506 ezer forintot eltettek irodai, informatikai eszközök beszerzésére is. Kárász másik alapítványa a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány is eltehetett 300 ezer forintot terembérletért.

Hogy ezekből mi valósult, és főleg hogyan segítette ez az eltűnt gyerekek megtalálását, nem tudjuk. Mindenesetre Kárász Róbert igen jól érzi magát a Fidesz-által által kézből etetett médiabohócként. Reméljük az ő ideje is lejár hamarosan, amikor az Orbán-rezsim véget ér.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.11

Extraprofitot zsebel be az állam a mesterségesen magasan tartott lakossági gázárakon

A 2013-as "rezsicsökkentés" kampány óta a vámpírkormány nem csökkentette a lakossági gázárakat. Pedig a világpiaci ár alapján megtehetné.

  • 2020.08.11

Borkai nem kér bocsánatot, sőt, büszke az érdemeire, és tiszteletet követel magának

Úgy tűnik, mintha a volt polgármester azt várná, hogy meghajoljunk előtte.

  • 2020.08.11

Mészáros luxusvillája is viszi a pénzt rendesen

Papíron egy olyan horvát cég tulajdonában áll, ami bevételt semennyi nem tud felmutatni. Kiadást és veszteséget viszont annál többet.