Érdekes módon a lopási lehetőségek biztosítása, mint alapfeladata mellett, Fürjesnek egyéb okai is lehetnek arra, hogy aktívan irtsa a zöldet. Nade mi lehet a fideszes luxusbeton-imádat lélektani oka?
Az ország legnagyobb fairtó bandája a Fidesz, és a jelek szerint erre még valamilyen beteges módon büszkék is. Amikor csak tehetik, fákat vágrnak ki, és a létrejött pusztaságot rendre letérkövezik Orbán papa vagy tetszőleges oligarcha kezén átfutott és brutálisan megdrágult anyaggal.
Érdekes lélektani kérdés, hogy mégis mi alapján érzi Fürjes Balázs sikernek, hogy amerre jár, rendre természetrombolással összekötött, közpénzből bőségesen finanszírozott acélbeton-szörnyek emelkednek? Mi, természetszerető budai emberek biztosan nem lennénk büszkék az eddig elért, oligarchákat szolgalelkűen helyzetbe hozó tevékenységére. Ő mégis az. Érdekes. Biztos a sok nulla látványa teszi.
Nade mi lehet a konkrét eltulajdonítási vágyon kívül az, ami a Fideszeseket szeretett Normafánk luxusbetonosítására sarkallja? Erre egy idézettel tudunk a legjobban válaszolni:
"Nyomot akarnak hagyni, a maguk módján körbepisálják a territóriumuknak tekintett helyeket. Ha Orbán, Tarlós, Rogán, és az egész bazsalyogó bagázs a hozzájuk méltó helyre kerültek volna az életben, akkor ilyen vicces, kicsit fárasztó figurák lennének, akik telerakják hülye kínai zenélős kertitörpével a virágágyást, sörösdobozokat húznak a babkarókra, angyalos-fírfangos címert biggyesztenek a postaládára, és a casco-matricából kivágott betűkből a »csao« feliratot ragasztják a Suzuki hátsó szélvédőjére.
Kicsiben ártalmatlanok, bár esztétikai érzék tekintetében... hmmm..., hát nem az első sorból startolnak. Nagyban viszont: letarolt Margitsziget zenélő giccsmonstrummal, ártéri erdő helyén mobilgát, Normafa helyén biowellness-disznóhizlalda-felhőkarcoló, lebetonozott, gigagiccs-fasizmussal lekövezett és felszobrozott Kossuth-tér, sasramorgó Gábriel, sztepptáncoló Wass Albert-szobor, térkövek és betonsilók. »Nagyobb, mint Dubajba«, ahogy a jó Tarlós Pistván kijelölte a várostervezés decens vezérfonalát.
A köztér az ő közterük, mi csak ne vigyünk rajta semmiféle életvitelszerűséget." - írja Konok Péter, akinek érvelésével ezügyben teljes mértékben együtt tudunk érteni és érezni.
Hóágyúzott sípályát építenek ki százmilliós ratrakkal, amikor szakszerűen ki lett mutatva, hogy ez az infrastruktúra rontaná a normafai zöldövezet állapotát, megkárosítaná az ökoszisztémát. Ezen kívül még egy hatmilliárdos fogadóépületet is terveznek az eleve egyre beépítetettebb területre. A bulinegyedhez hasonlóan, itt is a mi nyugalmunkat, kényelmünket és szépérzékünket megzavarva építik a Fideszeses oligarchák érdekében a betontengert és a betonluxust.
Ennek véget kell érnie! A természetnek és az itt élőknek is vissza kell szerezni, ami neki jár! Erről is döntünk április harmadikán. Hajnal Miklós személye a garancia arra, hogy a Hegyvidék nem lesz többé oligarchák vidámparkja!
Fürjes Balázs, a fideszes pénzátalakító menedzser
Volt két vizes világbajnokság: egy 2017-ben Budapesten és egy 2019-ben Kvangdzsuban. A Fürjes Balázs felügyelte magyar esemény érdekes módon kétszer annyiba került, mint a dél-koreai. Van ugyanis egy lényegi különbség a koreai sportszervezők és a fideszesek közt: az egyik társaság korrupt, a másik nem.
Teljes elmebaj: a kormány hasraütésszerűen bevállalt egy vizes VB-t idénre
A 2017-es, iszonyúan veszteséges, az intézményesített lopás melegágyaként elhíresült magyar vizes VB olyan 130 milliárdba kerülhetett. Most már tudjuk, miért nincs pénz a pedagógusokra - az ő zsebükből nem lehet kilopni! Vajon ezt a rablást is Fürjes pénzátalakító szakmenedzser úr szervezi?
Fürjes és Orbán igazi pénznyelő csapdákat állított Budapesten
Több ezer milliárd forintnyi megkezdett fejlesztés marad a következő kormányra - úgy, hogy a Fővárosi Önkormányzat által javasolt, valóban értelmes projektek közül EGY SEM ment át. Ennél jobban semmi sem bizonyítja, hogy Fürjes nem szakpolitikus, hanem egy akarattalan végrehajtó, egy alázatos komisszár.
Orbán az apja cégén keresztül pumpálja ki az EU-s pénzeket - ezért vétózott
Orbán nemcsak azért huzakodott hetekig az EU-val jogállamiság kérdésben, mert Magyarországon nincs jogállam. Pénz is van a dologban, méghozzá olyan pénz, amit el szeretnének lopni.
Attól ez még nem demokrácia, hogy van Völner-ügy: Rogán-ügy, Mészáros-ügy, Kubatov-ügy miért nincs?
Hajnal Miklós az ATV-ben fejtette ki: attól még semmi sincs rendben, hogy Völner ellen elindult egy végtelen hosszú folyamat, aminek ki tudja, mi lesz a vége. Európa-bajnokok vagyunk korrupcióban - Rogán, Kubatov és a Tiborcz-Mészáros duó miért nincs még vád alatt?