Orbán szerint minden rendben. Csakhogy hazudik!

Orbán szerint minden rendben. Csakhogy hazudik!

Háborúban a tábornokok a taktikai szempontból fontos objektumokat és készleteket helyezik előtérbe. A civil lakosság másodlagos. Orbánnál is ez a helyzet.

Orbán Viktor úgy érzi, háború van - ennek megfelelően már kötelessége hazudni. Ahogy a vezénylő tábornok az utolsó pillanat után sem vallhatja be a katonáinak, hogy nem érkezik meg a muníció a csata előtt, ő is ebben a tévképzetben szenved. Szerinte egyszerűen nem mondhatja el az igazat az embereknek. Csakhogy nincs háború, munícióról viszont neki kellett volna gondoskodni.

A helyzet veszélyes, hiszen egy világjárvány söpör végig rajtunk, amiben emberek halnak meg. A veszélynek azonban megvan az elhárítási módja. A WHO igazgatója elmondta, mi a teendő: tesztelni, tesztelni, tesztelni és a fertőzötteket elkülöníteni. Így lehet megállítani a vírust. Van, aki megfogadja a tanácsot, Csehország a napokban szerzett be Kínából százezer tesztet, és nem félnek használni. Ehhez képest Magyarország ott tart, hogy inkább nem tesztelünk, hogy ne derüljön ki, hány fertőzött van ténylegesen.

Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban azt hazudta: mindenből van elegendő eszköz a mostani fertőzési szinthez. Ezen az ordas kamun még az állami propagandarádió sokat látott műsorvezetője is jól hallhatóan megdöbbent.

-Tudjuk, hogy maszkból és védőfelszerelésből sincs elég – így a műsorvezető.
-De, mindenből van elég – így a kormányfő.

A valóság ezzel szemben az, amit az orvosok és az ápolók mondanak: nincs védőfelszerelés. A részecskeszűrős maszk helyett sebészmaszkban dolgoznak, ami nem véd megfelelően. Ha véletlenül akad pár jobb felszerelés, mert mondjuk valaki visz nekik, akkor az egyszer használatost többször is használják. Rémes, de ezt szüli a kényszer.

Orbánnak egyébként még a hazugsága is hazug talajon áll. Nem azért nem mondja el, hogy nincs védőfelszerelés, hogy ne essünk pánikba. Nem esünk, a magyarok nagyon fegyelmezettek, ezt már láttuk az elmúlt két hétben. Azért nem mondja, mert akkor az emberek esetleg számon kérik rajta, hogy mégis miért nincs? Ha volt 350 milliárdunk stadionépítésre, akkor miért nem volt pénz a kórházakban rendes cuccokra?

Orbán szerint van egy rendes katonai tervünk a védekezésre. Mit jelent ez? Háborúban a tábornokok a védelmi szempontból fontos objektumokat és a stratégiai készleteket helyezik előtérbe. A civil lakosság másodlagos. Orbánnál is ez van: azért beszél mindig a gazdaságvédelemről, mert Mészáros Lőrinc cégeit kell megvédeni. Az ő pénze azokban van. A magyar emberek élete csak ezután jöhet a fontossági sorban.

 

Mivel úgy látjuk, a fideszes álhírgyártás az aranykorát éli, elindítjuk FFF (vagyis Fidesz Féknyúz Figyelő) című sorozatunkat, amiben hetente kétszer megírjuk a hazugsággyár legordasabb kamuhíreinek cáfolatát. Ez a cikk afféle nulladik epizód, hamarosan jön az első is!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.03.24

Apáti Bence szerint a liberálisok terjesztették el a koronavírust - FFF 2. rész

Sorozatunkban a Fidesz álhírgyárát mutatjuk be. Az FFF, vagyis a FideszFéknyúzFigyelő második részében Apáti Bence csicskapublicista, a Magyar Nemzet főmunkatársa egyik hazug videójával foglalkozunk.

  • 2020.03.20

Így működik a Fidesz álhírgyára - FFF 1. rész

Mostantól rendszeresen megmutatjuk nektek, hogyan működik a Fidesz álhírgyára. Ez az FFF, vagyis a FideszFéknyúzFigyelő! Ma azt nézzük meg, hogyan lesz egy szó elvételével az igazságból ordas és undorító hazugság. Ez az ő mottójuk!

  • 2020.03.20

Orbán szerint minden rendben. Csakhogy hazudik!

Háborúban a tábornokok a taktikai szempontból fontos objektumokat és készleteket helyezik előtérbe. A civil lakosság másodlagos. Orbánnál is ez a helyzet.